Orbán Viktor külön keretéből
380 millió forint a székesfehérvári bazilika felújítására
A kormány Orbán Viktor miniszterelnök külön keretéből 380 millió forintot biztosít a székesfehérvári Szent István-bazilika felújítására.
2014.08.15 18:54MTISoltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az elmúlt négy évben szociális és gyermekvédelmi területen az egyházak a korábbinál jóval nagyobb szerepet vállaltak. Most az egyház kérte az állam támogatását, és ezt örömmel meg is adták - tette hozzá.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester jelezte, hogy az önkormányzat augusztus 29-i közgyűlése elé támogatási javaslatot terjeszt be, amelynek értelmében a város 100 millió forinttal járulna hozzá a tető és a homlokzat felújításához. A székesegyház homlokzatáról a nyár folyamán többször is vakolatdarabok hullottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06