Önkormányzati 2014
Egyeztetés kezdődött az MSZP székházában
A szocialista párt fővárosi politikusai kezdtek tanácskozást szerda reggel az MSZP budapesti székházában.
2014.08.13 08:20MTIAz MTI információi szerint az önkormányzati választási együttműködés a téma.
A székházba érkező Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető az újságírók kérdéseire csak annyit mondott, hogy nyilvánvalóan lesz megegyezés. "Mindig van, mindig lesz" - fogalmazott.
Józsa István, az MSZP budapesti alelnöke MTI-nek azt nyilatkozta: bízik benne, hogy meg tudnak egyezni az Együtt-PM-mel és a DK-val, mert csak néhány kerületi hely elosztásában vannak vitáik.
Arra a felvetésre, hogy mire alapozza ezt, miután az Együtt PM kedden jelezte, egyedül indul a fővárosban, Józsa István annyit mondott, hogy a politikában nincs olyan, hogy soha.
A házba érkező Gajda Péter, a budapesti MZSP elnökségi tagja, XIX. kerületi polgármester szintén úgy nyilatkozott, hogy szerinte meg tudnak egyezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06