Érdekvédelem
Szakszervezetek tiltakoztak a Hankook rácalmási gyáránál
A Hankook Tire Magyarország Kft.-nél tapasztalt munkavállalói jogtalanságok ellen tiltakozott több, országos szakszervezeti tömörülés hétfőn, a gumigyártó cég rácalmási telephelye előtt.
2014.08.04 16:17MTI
A demonstráción 250-300 tüntető előtt Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke hangsúlyozta: a megmozdulás nem csak a VDSZ-hez tartozó Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete vezetőjéről szól, akit jogtalanul, mondvacsinált okok alapján rendkívüli felmondással kirúgtak, hanem minden magyar munkavállalóról. Örömének adott hangot, hogy hívásukra "egyként mozdultak meg" a magyar szakszervezetek, mert közösen érzik jogtalannak azt, ami a gumigyárban történt, s nem tűrhetik tovább a munkavállalói jogok sárba tiprását.
Jelezte, hogy átadtak a cég vezetésének egy hosszabb távú tárgyalási tervet, amellyel céljuk a béke és a nyugalom megteremtése. Hozzátette: javaslatot tettek egy tárgyalási koncepcióra és felajánlották a vezetőségnek, jelentsék be együtt az egyeztetések megkezdését a szakszervezeti és munkavállalói jogok betartásáról, a törvénytelenségek megszüntetéséről, az érdekvédelmi munka feltételeinek megteremtéséről. "Nem jött ki senki, hogy a Hankook itt és most, a nyilvánosság előtt elkötelezze magát az együttműködésre" - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06