OGY
Devizahitelesek: az első pont odakerülhet a mondat végére
A végleges jogszabály várhatóan a 2004 után hitelt felvevőkre vonatkozik majd, ez alól kivételt a végtörlesztésben érintettek, valamint azok jelentenek, akiknek a kölcsönszerződését az eszközkezelő már rendezte.
2014.07.04 07:39MTIAz Országgyűlés mai ülésén dönthet a kormánynak a devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslatáról, továbbá bevezetheti a kancellári rendszert a felsőoktatásban, valamint módosíthatja a reklámadóról és a termőföldről szóló törvényt is.
A Ház ülése reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit határozathozatalok követnek.
A parlament ez idő alatt elfogadhatja a kormány devizahiteseket segítő javaslatát, amely a Kúria legutóbbi döntéséhez igazodva készült. A végleges jogszabály várhatóan a 2004 után hitelt felvevőkre vonatkozik majd, ez alól kivételt a végtörlesztésben érintettek, valamint azok jelentenek, akiknek a kölcsönszerződését az eszközkezelő már rendezte.
A képviselők semmissé tehetik a bankok által alkalmazott árfolyamrést - az eltérő vételi és eladási árfolyamok alkalmazását -, helyette a folyósított és a törlesztett összeget is az MNB hivatalos devizaárfolyamán kell meghatározni. Dönthetnek arról is, hogy a bankok nem emelhetik egyoldalúan a fogyasztói kölcsönök kamatait, költségeit és díjait addig, amíg az érintett általános szerződési feltételeik tisztességességét jogerős bírósági döntés meg nem állapítja. Az új törvény emellett kimondaná azt is, hogy felfüggesztik a folyamatban lévő pereket és végrehajtásokat, legkésőbb december 31-ig.
Orbán Viktor kormányfő korábban azt közölte, szeptemberben újabb törvény születhet a devizahitelesek védelme érdekében, amely "a tisztességtelenül szerzett előnnyel való elszámolásról" szól majd, vagyis arról, hogyan kell elszámolniuk egymással a bankoknak és az ügyfeleknek.
A devizahiteleseket érintő javaslat mellett szavazás várható a kormány felsőoktatást érintő módosításairól is, amelynek révén az egyetemek gazdasági irányítását kancellárok vehetik át a rektoroktól. Az előzetes napirend szerint zárószavazásra lehet számítani még a termőföldről, a reklámadóról, az elektronikus sportfogadásról, valamint a kormányzati szerkezetátalakításról szóló törvény esetében.
A szavazások után három újabb kormánypárti javaslat vitája kezdődhet meg, köztük Németh Szilárd közműszolgáltatásokat érintő előterjesztéséről, amely kiterjesztené a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörét a víziközmű-szolgáltatókra és a kéményseprő-ipari közszolgáltatókra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
- 16:22 Új gyalogátkelő lesz az Örs vezér terénél, a Kerepesi úton
- 15:21 Uniós külügyi szolgálat: a koszovói rendőrség akciója ellenkezik a normalizáció szellemével
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06