A nap furcsa híre
Ötnél kevesebb lóval is indítható lovas szolgáltatás
Hétfőtől megszűnik az a szabály, amely szerint lovas szolgáltatást csak legkevesebb 5 lóval lehet indítani.
2014.06.28 05:30MTIAz önkormányzati miniszter 2008-ban hozott rendelete a lovas szolgáltatás végzésének feltételei között határozta meg, hogy a szolgáltatásba legalább 5 lovat kell bevonni. A mostani módosítás ezt a minimális számot kiveszi a rendeletből, viszont megtartja a többi feltételt.
Így szükséges a lóútlevél, az állat egészségügyi alkalmassága, és az, hogy legalább 4 éves legyen. Kivétel továbbra is a lovasterápia és a fogyatékos személynek nyújtott lovas szolgáltatás, ezeket csak legalább 5 éves lóval lehet ellátni.
A szolgáltatók korábban kifogásolták azt, hogy a vendég lovagoltatásával járó lovas szolgáltatásban résztvevő ló alkalmassága meghatározásának szempontjai között szerepelt az ismert származás. Ez továbbra is a feltételek között maradt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06