8 álsozatot követelt a bankrablás

Móri ügy - megszüntették a hamis tanúzás miatt indított nyomozást az egyik koronatanú ellen

Megszüntette a hamis tanúzás és más bűncselekmények miatt indított nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség a móri gyilkossági ügy egykori koronatanúja ellen.

2014.06.19 19:49MTI

A 2002 májusában nyolc áldozatot követelő móri bankrablás ügyében az Országos Rendőr-főkapitányság korábban 25 millió forintot fizetett ki nyomravezetői díjként K. Attilának, aki a Kaiser Ede és Hajdú László ellen folyó per vádlottja és egyúttal koronatanúja is volt, ugyanis a bankrablással kapcsolatban terhelő vallomást tett két társára.

Kaiser már megkezdte tényleges életfogytiglani szabadságvesztésének letöltését, amikor előkerültek a valódi elkövetőkhöz köthető fegyverek, és kiderült, hogy Kaisernek és Hajdúnak nincs köze a móri mészárláshoz.

Az azóta is rekordösszegűnek számító nyomravezetői díjat azonban nem kérte vissza a rendőrség. A PestiSrácok.hu szerdán azt írta: Hajdú László 2012 júniusában tett feljelentést hamis tanúzás miatt.

Bagoly Bettina, az ügyészség szóvivője arról tájékoztatott, hogy az ügyészség a hamis tanúzás ügyében "részben bűncselekmény hiányában, részben bizonyítottság hiányában döntött a nyomozás megszüntetése felől.

Ennek indoka egyrészt, hogy a tanúk különböző körülményekből következtettek arra, hogy H. László lehet a móri bűncselekmény egyik elkövetője, a szubjektív következtetések azonban nem lehetnek alkalmasak hamis tanúzás megállapítására.

A tanúk vallomásának azon része pedig, miszerint H. László elismerte nekik a bűncselekmény elkövetését, az egymásnak ellentmondó vallomások alapján nem igazolható és nem is cáfolható."

Az ügyészség K. Attila esetében a hamis vád ügyét is vizsgálta - írta a szóvivő. A móri ügy egykori koronatanújának "nyomozó hatósággal közölt állításai valósak voltak, mindössze az azokból levont következtetései voltak tévesek", az elkövető(k) személyéről csak feltételezéseit mondta el - tette hozzá.

A valódi elkövetőkhöz köthető fegyvereket Szebenyi István találta meg és szolgáltatta be a rendőrségnek. Ezek és más bizonyítékok, információk alapján 2007-ben fogták el a két tettest. A feltételezések szerint a gyilkosságok zömét elkövető Nagy László még a büntetőper előtt egy büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkos lett.

Weiszdorn Róbertet jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, leghamarabb 40 év múlva engedhető feltételes szabadságra. Szebenyi Istvánnak a Fővárosi Törvényszék szerdai, jogerős döntése értelmében nem jár a nyomravezetői díj.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.