Sok volt a terroristatámadás

Kenya egyes részeit inkább kerüljék el az utazók!

A napokban történt terroristatámadások miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kenya bizonyos részeit - így egyes, a turisták által kedvelt helyeket is - a nem javasolt utazási célországok és térségek közé sorolta.

2014.06.18 11:28MTI
freedigitalphotos.net/FrameAngel

A konzuli szolgálat honlapján szerdán közzétett figyelmeztetésben emlékeztettek, hogy vasárnap és hétfőn a Lamu üdülőszigethez közeli két településen ártatlanokat támadott és ölt meg az al-Shabaab szomáliai iszlamista szervezet.

Az áldozatok száma meghaladja a hetvenet, ötven embert még keresnek. A terroristák túszul ejtettek tizenkét nőt. Ez a merényletsorozat a 2013. szeptemberi Westgate bevásárlóközpont elleni támadás óta a legsúlyosabb ilyen akció Kenyában - közölték.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium ezért a kenyai partszakaszt, az ország szudáni, etiópiai és szomáliai határvidékét - Nairobi nyomornegyedeihez hasonlóan - a nem javasolt utazási célországok, térségek közé sorolta.

A konzuli szolgálat azt kéri a magyar állampolgároktól, hogy kerüljék el a kenyai tengerpartot, és ha nem elengedhetetlenül szükséges, ne utazzanak Mombasába. Arra is felhívták a figyelmet, hogy Kenyában a távolsági buszok nem biztonságosak.

Május elején az al-Shabaab négy távolsági buszt robbantott fel, kettőt Mombasában, kettőt pedig Nairobiban. Kenyában a legveszélyesebb terület Nairobi, a nyomornegyedek, Mombasa és a tengerpart.

Az Indiai-óceán partvidékén, Kwale és Kilifi környékén a Dianiba vezető kompnál is ajánlott az elővigyázatosság.

A konzuli szolgálat arra is kéri a Kenyába utazó magyarokat, hogy kerüljék el az éjszakai szórakozóhelyeket, a nagy bevásárlóközpontokat és a nagyobb szállodákat, ezek ugyanis terrortámadás célpontjai lehetnek.

Vasárnap tucatnyi fegyveres megtámadta a Lamu üdülőszigethez közeli Mpeketoni várost, felgyújtott két szállodát és egy bankot, valamint megtámadta a rendőrőrsöt.

A második rajtaütést a közeli Majembeni faluban követték el. Lamu rajta van az UNESCO világörökségi listáján, és sok külföldi fordul meg ott. Az al-Shabaab magára vállalta a felelősséget a támadásokért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.