Tolatás közben gázolta el kollégáját
Felfüggesztett fogház a szemétszállító autó halálos balesetet okozó vezetőjének
Tíz hónap, egy év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság hétfőn azt a férfit, aki tavaly januárban tolatás közben a szemétszállító autóval nekinyomta kollégáját egy villanyoszlopnak Hajdúsámsonban, a férfi belehalt sérüléseibe.
2014.06.16 14:27MTITatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője hozzátette: a bíróság a vádlottat 2 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől és kötelezte a 193 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.
Vágó Zsolt bíró indoklásában kiemelte: a vádlott elmulasztotta a KRESZ azon szabályának betartását, miszerint hátramenet esetén - ha azt a személy és vagyonbiztonság megkívánja - irányító személyről kell gondoskodni.
A végzetes manőver idején ez mindenképpen indokolt lett volna, a hajdúsámsoni zsákutca ugyanis lejtett, az utat hó és jég borította, a villanyoszlop pedig csaknem két méterre állt a kerítésektől - fejtegette a bíró hozzátéve: a vádlott azonban éppen azt a kollégáját tévesztette szem elől, akinek irányítania kellett volna a tolatást.
A bíróság a tanúvallomások alapján megállapította azt is, hogy a két segítő a tolatás megkezdése előtt leszállt a járműről, a sértett pedig már a manőver megkezdése után szállhatott vissza a fellépőre.
A Debreceni Járásbíróság a szakértői véleményt elfogadva kimondta azt is: sem a visszapillantó tükrökben, sem a járműre felszerelt hátratekintő videorendszerben nem lehetett észlelni, hogy valaki tartózkodik a fellépőn. A szemétszállító járművön nem volt olyan biztonsági berendezés sem, amely letiltotta volna a tolatást, ha valaki a fellépőn áll.
A bíróság az ítélet kiszabásakor súlyosító körülményt nem talált. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor, hogy a vádlott 36 éven keresztül, másfél millió kilométert vezetett balesetmentesen. Az ítélet nem jogerős, az ügyész tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője azonban 3 nap gondolkodási időt kért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06