Holokauszt-emlékév
Emlékművet avattak Hódmezővásárhelyen
A helybéli zsidóság elhurcolásának 70. évfordulója alkalmából fölavatták Nagy Attila szobrászművész és Rományi László iparművész Emlékezés-emlékeztetés című alkotását a hódmezővásárhelyi zsinagóga kertjében vasárnap.
2014.06.15 18:16MTIAz alkotók, valamint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester és Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, Hódmezővásárhely díszpolgára által leleplezett emlékmű központi eleme egy fekete gránitfal, melyen szögesdrótok egymással párhuzamos motívumai láthatók.
A fal előtt világosszürke, egyszerre vasúti talpfákat és sírokat szimbolizáló kőlapokat és köztük nagyméretű - a sírokra helyezett kavicsokat megjelenítő - kőtömböket helyeztek el a művészek.
Gyulai József avatóbeszédében úgy fogalmazott, az emlékmű méltó módon állít emléket azoknak a vásárhelyi polgároknak, családoknak, gyerekeknek, akik vesszőfutása a zsinagóga kertjében kezdődött 1944. június 16-án.
Az emlékműből a múltért felelős megbánás, a gyász, a kirekesztettekkel való valódi együttérzés, a tévedéseket helyrehozó, a csak a parancsot mentegetőzés mögé nem bújó vállalás sugárzik.
Fontos, hogy az országnak ez váljék uralkodó lelkületévé, hogy a sértettek és leszármazottaik is képesek legyenek a nem felejtő megbocsátásra – mondta a tudós.
A kutató - aki a deportálások idején tízéves fiúként maga is a zsinagóga kertjébe, majd az egyik elhagyott szegedi téglagyárban fölállított gyűjtőtáborba került, ahonnan katolikus édesanyja tudta kimenekíteni - úgy fogalmazott, mindig abban a százötven éves hagyományban élt, hogy a magyarországi zsidóság döntő többsége izraelita vallású magyarnak tartotta és tartja magát.
Az izraelita vallású magyar felfogásnak ma is dominálnia kellene a közfelfogásban, elszólásként is kerülve a zsidó kisebbség kifejezést – hangsúlyozta Gyulai József. Kisebbségnek csak önmagát annak deklaráló népcsoport válhat, a többség nem teheti meg, hogy nemzettársai egy részét kisebbségi sorba taszítja – tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06