"Nem szánalomra van szükségük"

Áder János látássérülteknek, mozgáskorlátozottaknak kialakított sétautat adott át

"Ami természetes mindazoknak, akik fogyaték nélkül élnek, az sok honfitársunknak leküzdhetetlen akadályt jelent."

2014.05.02 14:09MTI
MTI/Varga György

Ezt hangoztatta Áder János köztársági elnök pénteken a Vas megyei Jeli Arborétumban, ahol egy látássérültek és mozgáskorlátozottak számára kialakított sétautat adott át.

Az államfő szavai szerint egy olyan egyszerű döntés, mint az, hogy elinduljunk az erdőbe kirándulni, sok fogyatékkal élő ember számára segítséget igénylő helyzetet jelent.

A látásukban vagy mozgásukban korlátozott vagy más fogyatékkal élők pontosan ismerik ezt az érzést - folytatta. Nem szánalomra van szükségük, hanem arra, hogy olyan környezet vegye őket körül, amely nem újabb és újabb akadályokat jelent, hanem abban segíti őket, hogy saját jogukon és erejükből boldogulni tudjanak - mondta.

Áder János hangsúlyozta: azt is észre kell vennünk, hogy ők mi mindent adtak és adnak nekünk méltóságukkal, alázattal megküzdött életükkel. Az akadálymentes ösvény szerény viszonzása és elismerése annak, amit emberi példájukkal és teljesítményükkel nyújtanak nekünk.

A "varázskert" ezzel a sétánnyal még varázslatosabb lett, olyan hely, amelyet nemcsak egyedülálló természeti szépsége miatt zárhatunk a szívünkbe, hanem azért is, mert az emberi természet legszebb arcát képes megmutatni - jelentette ki.

V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: a Szombathelyi Erdészeti Zrt. beruházása egyedi és különleges, mégis jól illeszkedik az elmúlt évek fejlesztéseinek sorába.

A gyarapodó erdőknek természeti értékeik, gazdasági hasznuk mellett a közjót kell szolgálniuk, az erdőknek egyre inkább a kikapcsolódás, a pihenés helyszínévé, terepévé kell válniuk - emelte ki.

A közjót szolgálta az erdészet akkor, amikor parkerdőket újított fel, erdei iskolák létesítését segítette, színpadot emelt egy pihenőhelyen, és akkor is, amikor az erdei kegyhelyek felújításával zarándokok ezreinek nyújtott még nagyobb elmélyülési lehetőséget a hitükben - mondta.

A nyolcszáz méter hosszú, akadálymentesített sétautat 26 millió forintos költséggel, saját forrásait felhasználva építette ki a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a Jeli Arborétumban. Az százhúsz centiméter széles, kerekesszékkel is járható út mentén huszonöt Braille-írással is ellátott tábla tájékoztatja a látássérülteket a karnyújtásnyira álló fákról és cserjékről.

Az arborétum előtti akadálymentesített parkolóktól különleges burkolattal ellátott járda vezet a pénztárakig, a mozgássérültek által is használható mosdókhoz és a főbejárathoz. A haladás irányát a vakok és a gyengén látók számára bordázott vezetősáv segíti, a sétaút végigjárásához pedig hangos idegenvezető eszköz nyújt segítséget német, angol és magyar nyelven.

MTI/Varga György


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.