Kiskunhalas
Tippeljen, mennyibe kerül 13 település ivóvizének jobbá tétele
Ha milliárdos összegben gondolkodott, jó nyomon járt. Mutatjuk a részleteket!
2014.04.23 21:05MTIA vízszolgáltatásban évtizedek óta nem történt ilyen nagyságrendű beruházás a környéken - mondta Gyovai István. A projekt 14 települést, Kelebiát, Tompát, Csikéria-Bácsszőlőst, Kisszálláts, Kisszállás-Újfalut, Kéleshalmot, Kunfehértót, Rémet, Borotát, Kiskunhalast, Harkakötönyt, Bodoglár-Tajót, Jásszentlászlót és Móricgátat érinti.
A fejlesztés fontos eleme a kutaknál kitermelt víz korszerű tisztítási technológiájának kiépítése és az arzénmentesítés. Emellett az ellátórendszerek is megújulnak, új technológiai kiszolgáló létesítmények, köztük víztároló medencék épülnek, továbbá kutakat fúrnak és Kiskunhalas kertvárosában egy víztornyot is építenek.
Balássy Adrienn projektmenedzser közölte: a települések többségén nem felelt meg a víz minősége az Európai Unió előírásainak, ezért vált sürgetővé a fejlesztés. Jelezte: bár a közbeszerzési eljárások elhúzódtak, a projekt a tervek szerint 2015 közepére, őszére befejeződhet.
A program összköltsége 3,1 milliárd forint, amelyhez 2,7 milliárd forint pályázati forrást nyertek az Új Széchenyi Terv keretében. A támogatás 85 százalékát az unió adja, a többi állami költségvetéséből érkezik, az önerőt ugyancsak állami segítséggel finanszírozzák. A kivitelezéssel a Duna Aszfalt Kft., a Kristály Kft. és a Vízépszolg Kft. alkotta konzorciumot bízták meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06