Választás 2014.

Orbán: egyértelmű felhatalmazást kaptunk

"A választók vasárnap igent mondtak az új közjogi rendszerre, az új gazdaságpolitikára és a néppárti kormányzásra."

2014.04.07 14:24MTI

A gazdasági kilátásokat a kormányfő úgy értékelte, hogy Magyarország a régió éllovasa lehet. Jelezte egyúttal, hogy indokoltnak tartja a bankadó megtartását.

Új kormánya személyi összetételéről egyelőre nem nyilatkozott. "Egyértelmű és nem megkérdőjelezhető felhatalmazást, megerősítést kaptunk arra, hogy folytassuk azt, amit elkezdtünk" - értékelte a szavazást Orbán Viktor, aki szerint a választók vasárnap igent mondtak a 2010 után bevezetett új közjogi rendszerre, az új gazdaságpolitikára és a néppárti kormányzásra.

Hangsúlyozta, hogy a választók emellett nemet mondtak a gyűlöletre és az Európai Unióból való kilépésre. A Fidesz és a KDNP a garancia arra, hogy "Magyarországon se jobbról, se balról a szélsőségek ne juthassanak meghatározó szerephez a közéletben" - jelentette ki.

A miniszterelnököt többen is faggatták azzal kapcsolatban, hogy még nem biztos a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többsége. Erre válaszul közölte: egyelőre nem látja a jelentőségét annak, hogy "a még nyitva lévő egy vagy esetleg két mandátum" sorsa hogyan dől el, ez a lényeget nem befolyásolja. Arra a kérdésre, fontosnak tartja-e, hogy meglegyen a kétharmados többségük, kijelentette: ezt nem tartja személyes ügynek, de a választók szempontjából fontos.

A választási metódust ért kritikákat kommentálva arra hívta fel a figyelmet, hogy ha például az Egyesült Királyság választási rendszerét alkalmazták volna Magyarországon, akkor a szavazatok alapján 90-92 százalékos győzelmet értek volna el a kormánypártok.

A személyi és kormányzati szerkezeti ügyekkel - így például az általa vezetett új kabinet összetételével - kapcsolatos kérdésekre azt válaszolta, hogy hétfőn már egyeztetett több kormánytaggal, ezt a munkát keddig szeretné elvégezni, szerdán kormányülés lesz, és "amikor eljött a pillanat", tájékoztatni fog a döntésekről. Hozzátette, a szerdai kormányülésen értékelni fogják a választás lebonyolítását.

A Jobbik választási szereplését firtató felvetésre Orbán Viktor úgy reagált: annak alapján, hogy egy-egy pártnak mekkora lesz a részaránya a Házban, azt látni, hogy "az említett párté" csökken.

Szintén több újságíró érdeklődött a magyar kabinet és az EU viszonyáról, amellyel kapcsolatban úgy foglalt állást: Magyarország helye az unión belül nem rendkívüli, csak "erőteljesebben fogalmazunk és talán határozottabban állunk ki" néhány fontos, Európában szokatlan gazdaságpolitikai intézkedés mellett, például annak érdekében, hogy Magyarországon legyen a legolcsóbb az energia ára.

"Az EU egy jogszabályok által behatárolt játéktér, ahol minden ország próbálja érvényesíteni az érdekeit", ezért szükségszerűek a konfliktusok - fogalmazott.

Hangsúlyozta ugyanakkor, Budapest és az EU között nincs több konfliktus, mint más tagállamok és Brüsszel között.

"A kapcsolatunk (...) nagy valószínűséggel ugyanolyan lesz, mint eddig volt" - közölte a jövőről szólva. Az olasz sajtó kérdésére a miniszterelnök azt is mondta, hogy még vasárnap este felhívta őt telefonon barátja, Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, akivel megvitatták a magyarországi választás eredményét.

Gazdasági ügyekben úgy értékelt: "széles jövő áll előttünk, nagy korszak kapujában állunk", ez szerinte az első félévben nyilvánvalóvá is válik. Álláspontja szerint az elmúlt egy év gazdasági eredményei nem átmenetiek, a magyar gazdaság - annak a sokat vitatott gazdaságpolitikának az eredményeként, amit most az emberek megerősítettek - kiválóan fog teljesíteni a következő időszakban.

"A régió éllovasai közé, illetve talán az élre is szeretnénk majd ugratni" - fogalmazott. A miniszterelnök példaként hozta a fővárost, amely, mint mondta, óriási mértékben fejlődött, és ez a fejlődés a jövőben még látványosabb lesz. Arra, hogy milyen lesz a forintpolitikájuk, azt válaszolta: forintpolitikája a jegybanknak lehet, a kabinetnek nem, "ezt mi tiszteletben tartjuk".

Orbán Viktor a tájékoztatón indokoltnak nevezte a bankadó megtartását. Megfogalmazása szerint a választók döntése alapján indokolt, hogy a bankok is részesei maradjanak a méltányos közteherviselésnek, bár a részletekről "mindig lehet beszélni".

Hozzátette ugyanakkor, örömmel látja, hogy a pénzintézetek beépítették működésükbe a bankadót, és ismét profitot értek el. A gazdasági szereplőkkel való kapcsolatról szólva felelevenítette: a kormány negyvennégy vállalattal kötött stratégiai megállapodást, amelyeket életben kíván tartani.

A kis- és közepes vállalkozások (kkv) megerősítésének lehetőségéről azt mondta: az őket képviselő szervezetekkel, különösen a gazdasági kamarákkal olyan együttműködés kialakítására törekednek, hogy a kkv-szektor is hozzáadhassa a maga képességét a magyar gazdasághoz.

Szintén kérdésre közölte: csütörtökre kész lehet a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási listája, a Fidesz országos választmánya ugyanis várhatóan aznap hoz erről döntést. Az ország Kínával való kapcsolatáról szólva jelezte: a kínai hatóságok pénteken jelentették be, hogy számos magyar agrárterméket beengednek az országukba, elsősorban állatokat. Orbán Viktor ezt áttörésként értékelte a kínai-magyar kapcsolatokban.

Hozzátette: a két ország stratégiai partnerségben áll egymással, amely egyre több lehetőséget kínál mindkét államnak. Ezek közül a legfontosabbnak ítélte, hogy a Bank of China Magyarországon hozza létre regionális központját.

Az energiaügyi kérdésekről szólva közölte: cél, hogy a magyar energiaárak az Egyesült Államokban alkalmazott árak szintjére csökkenjenek. Földügyekben megismételte: számít arra, hogy az EU és Budapest között viták lesznek a magyar jogszabállyal kapcsolatosan.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.