Választás 2014, LMP
Rendszeresen vizsgálni kell a politikai elit vagyongyarapodását - mondják a kampányban
A tavasszal megalakuló, új parlamentnek benyújtandó javaslatukban meg fogják határozni azokat a köröket, akiknek esetében a közvetlen hozzátartozókra, illetve a közvetett gazdasági érdekeltségekre is ki kell terjednie a vizsgálatnak.
2014.03.14 12:55MTIAz LMP szerint az adóhatóságnak automatikusan és rendszeresen vizsgálnia kellene a politikai elit vagyongyarapodását. Az ellenzéki párt törvényjavaslatot tervez benyújtani ez ügyben, miközben petíciót fogalmaz meg és aláírásgyűjtésbe kezd - ezt Schiffer András, az LMP társelnöke és Hadházy Ákos, volt fideszes szekszárdi önkormányzati képviselő jelentette be pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az LMP frakcióvezetője elmondta, hogy elképzelésük szerint a vizsgálat a kormánytagokra, az országgyűlési képviselőkre, a polgármesterekre, az önkormányzatok ügydöntő feladatot ellátó tagjaira, illetve az állami, önkormányzati cégek vezető tisztségviselőkre terjedne ki.
Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a vizsgálatot - amelyet az adóhatóságnak kellene lefolytatnia - nem feltétlenül évenként kellene végrehajtani, hanem a mandátum leteltéhez lehetne kötni, illetve akkor is végre lehetne hajtani, ha egy politikus nyilatkozatai rendszeres vagyongyarapodást mutatnak.
Schiffer András hozzátette: a tavasszal megalakuló, új parlamentnek benyújtandó javaslatukban meg fogják határozni azokat a köröket, akiknek esetében a közvetlen hozzátartozókra, illetve a közvetett gazdasági érdekeltségekre is ki kell terjednie a vizsgálatnak.
Hadházy Ákos bejelentette: az LMP petíciót indít és aláírásgyűjtésbe kezd az ügyben. Akik eddig elszámoltatást ígértek, azok szerinte nem is gondolták ezt olyan komolyan, ráadásul egy demokráciában csak jogi úton lehet végrehajtani az elszámoltatást.
Schiffer András arról beszélt, hogy az elmúlt hetekben kipattant Simon- és Zuschlag-ügy csak a jéghegy csúcsát jelenti. A társelnök úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy Simon Gábor kinek a pénzét parkoltatta, hanem az, hogy egy ilyen ember hogyan lehetett államtitkár és egy kormánypárt meghatározó politikusa. Zuschlag Jánosról azt mondta, az ő esetében szintén az az érdekes, hogy hogyan tudott politikai karriert csinálni, majd miután "az egyik pártból (MSZP) eljutott egész a börtönbe, hogyan lett a Fidesz kampányfigurája".
A két eset az elmúlt 25 év politikai elitjének a szégyene, "az egész disznóólat itt az ideje kitakarítani" - jelentette ki Schiffer András.
"Úgy látszik, már vannak, akiknek van bissaui árnyéknagykövetük, ennyire kormányképesek" - értékelte kérdésre Simon Gábor ügyének legújabb fejleményeit. Hozzátette, a nyomozóhatóságnak kell a történet végére járnia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06