Rehabilitáció

Ötven megváltozott munkaképességű ember kezdett el dolgozni a rendőrségen

Ötven megváltozott munkaképességű ember rehabilitációs foglalkoztatása kezdődött el hétfőn a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, a következő hetekben pedig újabb negyven ember állhat munkába.

2014.02.18 04:26MTI

Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár a főkapitányságon rendezett állománygyűlésen elmondta, az elmúlt évek egyik legnehezebb feladata volt a megváltozott munkaképességű emberek korábban pazarló és gyenge hatékonysággal működő foglalkoztatási rendszerének átalakítása.

A kormány bevezette a rehabilitációs kártyát, amely úgy teszi lehetővé a nyílt munkaerőpiacon tevékenykedő vállalkozások számára a megváltozott munkaképességű foglalkoztatását, hogy nem kell megfizetniük utánuk a szociális hozzájárulási adó. Ma már több mint 22 ezren dolgoznak így - közölte az államtitkár. Hozzátette: harminc és fél ezer ember pedig akkreditált munkahelyen dolgozik.

Az Új Széchenyi Terv keretében 11 milliárd forintos pályázati támogatással 2500 ember képzése, valamint ötezer ember átmeneti foglalkoztatása kezdődött meg - tudatta Soltész Miklós.

Kovács István országos rendőrfőkapitány-helyettes közölte, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság elsőként vállalta, hogy részt vesz a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjában.

A szigorú alkalmassági vizsgálaton kiválasztott munkavállalók átlagosan kilenc és fél hónapig vehetnek részt az uniós támogatással megvalósuló programban. A munkavállalók háromhetes tréning után különböző területeken kezdenek el tevékenykedni: adatrögzítőként, ügyfélszolgálati munkatársként, adminisztrátorként, raktári segítőként. Tevékenységüktől elsősorban a bűnügyi és közrendvédelmi területen szolgáló rendőrök adminisztrációs terheinek csökkenését várják - mondta az ezredes. Hozzátette: ezzel szakképzett rendőri munkaerő szabadul föl, és az ügyintézés is gyorsul.

Kovács István bejelentette, a rendőrség országos program indítását tervezi a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjára.

A megváltozott munkaképességű dolgozók bére heti húszórás munkakörben bruttó 73 ezer forint lesz havonta, és továbbra is kapják az átlagosan 42 ezer forintos rehabilitációs ellátást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.