Választás 2014
A Jobbik zéró toleranciát hirdet a megélhetési bűnözés ellen
Ennek érdekében kormányra kerülése esetén a jelenlegi ötvenezerről ötezer forintra csökkentené a szabálysértési értékhatárát. Erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
2014.02.17 17:22MTIMirkóczki Ádám ismertette: bár Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter az elmúlt hetekben több helyen is kijelentette, hogy Magyarországon rend van, "ez a kommunikáció merő hazugság", amit a kormány pusztán statisztikai "trükközésekkel" igazol.
Kiemelte: elsősorban a szabálysértési értékhatár emelése torzítja a bűnügyi statisztikákat. Ezt az értékhatárt a rendszerváltás óta csak emelték, legutóbb a Fidesz-kormány 2012-ben az akkori 20 ezerről 50 ezer forintra, ami az eddigi legnagyobb arányú, 150 százalékos emelés volt - tette hozzá.
Mirkóczki Ádám ez utóbbi emelést és annak mértékét "történelmi bűnnek nevezte", amely szerinte tovább erősítette a megélhetési bűnözést.
Hangsúlyozta: a Jobbik ezzel szemben zéró toleranciát hirdet és kormányra kerülése esetén 1989 óta először csökkenteni fogja a szabálysértési összeghatárt a jelenlegi 50 ezer forintról ötezer forintra.
Ez azt jelenti, hogy e fölött minősülne bűncselekménynek és nem szabálysértésnek a vagyon elleni cselekmény.
A Jobbik szóvivője úgy fogalmazott: nem a statisztikát, hanem a közrendet, közbiztonságot akarják javítani és ha már a közlekedési szabálysértéseknél bevezették a zéró toleranciát, akkor ez vonatkozzon a személy és vagyon elleni bűncselekményekre is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06