A balesetet nem típushiba okozta
Ma pótolják a lezuhant mentőhelikoptert
Pótolják pénteken azt a mentőhelikoptert, amely előző nap zuhant le Kiskunlacháza és Apajpuszta között - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
2008.08.01 12:53MTIA balesetben a mentőápoló meghalt, a pilóta életveszélyes sérüléseket szenvedett. A helikopter egy kétéves kisfiút szállított, aki égési sérüléseket szenvedett, a gyerek sértetlen maradt. Édesanyja és a mentőorvos töréseket szenvedett.
A kormányszóvivői tájékoztatón a szaktárca vezetője elmondta, a hatóságok vizsgálják a fekete dobozt, de annyit már tudni lehet, hogy a mentőhelikopter minden szükséges karbantartáson és ellenőrzésen - az előírt időben - átesett.
Székely Tamás véleménye szerint a baleset oka nem típushiba lehetett, hiszen ezt a helikoptert kifejezetten mentésre fejlesztették ki, és ebből több mint ezer folyamatosan repül. Megjegyezte, ha a gép két motorjából az egyik leáll, akkor a másik is elég ahhoz, hogy a helikopter továbbrepüljön. Az egészségügyi miniszter azt mondta, ezekkel a gépekkel soha ilyen jellegű probléma még nem volt.
Hangsúlyozta: a mentőápolót - akinek 1 éves a gyermeke és nyolc hónapos terhes a felesége - a tárca saját halottjának tekinti . A történteket felelevenítve a miniszter elmondta, a mentőorvos törött kézzel is kihúzta a pilótát a roncsból, és kimentette az anyát és a megégett kisgyermeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
- 7:16 Hajóbaleset Verőcénél - Az áldozatokat keresik kiterjedt kutatáson
- 6:20 Vihar - Heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06