Négy alkalommal vidéken
Harminchétszer ülésezett idén a kormány
Harminchétszer ülésezett az idén a kormány, ebből négy alkalommal vidéken. A tanácskozások során mintegy 1700 törvényjavaslatot, kormányrendeletet és -határozatot tárgyaltak meg a miniszterek, a 2010-es kormányváltás óta a legtöbbet.
2013.12.26 08:45MTIEz derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) az MTI érdeklődésére készített összeállításából. A kabinet az első félévben hússzor, a másodikban pedig tizenhétszer tanácskozott, többször éjszakába nyúlóan.
A megbeszélések rendszerint a Parlamentben zajlanak, ám a kormánytagok idén több kihelyezett ülést is tartottak: januárban Vásárosnaményban, áprilisban a Baranya megyei Kémesen, júniusban Fertődön, legutóbb pedig augusztusban Székesfehérváron.
A KIM tájékoztatása szerint az idei 37 tanácskozásán csaknem 1370 napirendi pontot tárgyalt meg a kabinet, ami a legtöbb a 2010-es kormányváltás óta.
A - benyújtótól függetlenül - megvitatott törvényjavaslatok, továbbá kormányrendeletek és -határozatok száma mintegy 1700 volt ebben az évben, ami szintén rekordnak számít a 2010-es 533-hoz, a 2011-es 1114-hez és a tavalyi 1287-hez képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06