Általános dolog vagy ritka rossz példa?
Mentőautóba ülve kerüli a dugót egy igazgató?
Munkaidő előtt és közvetlen után az egész fővárosban és a bevezetőutakon is hatalmas a forgalom. Elég egy véletlen, és beáll egész Budapest. Ám vannak, akik képesek utat törni maguknak a hosszú autósorok között is...
2013.12.17 20:20ma.huMentős körökben állítólag nyílt titok, hogy a Gyermekrák Alapítvány „Gyermekmentő” feliratú Mercedesével jár Balogh István, az alapítvány elnöke - mégpedig reggelente munkába. az Index többször is a tanúja volt, hogy Balogh az adományokból vásárolt, személyautós kivitelű betegszállítóval teszi meg a távot budaligeti villája és az alapítvány VIII. kerületi, Rákóczi téri irodája között, egyszer pedig a Teve utcai rendőrpalotához vitte a betegszállító sofőrje. A szóban forgó autóval a megengedett sebességet meghaladva, a villamossínen és a buszsávban kerülték ki a reggeli dugót. A szirénát, fényhidat nem kapcsolták be. Erre ráadásul bizonyítékuk is van:
Az Index kérdésére az alapítvány elnöke elmondta, hogy a betegszállítót néha „közérdekű ügyintézésre” igénybe veszik, de magáncélra soha nem használják. Egyszer az autót gumicserére kellett vinnie, sőt, a rendőrpalotába is az autó ügyeit ment intézni.
A Gyermekrák Alapítvány esetében azonban az engedély csak is a betegszállításra vonatkozik - állítja a cikk, tehát lehet bármennyire is közügy minden más, a rendelet szerint csak betegek szállítására használhatják a kocsit. Mi több, a villamossínekre is csak akkor hajthatnának fel, ha bekapcsolják a megkülönböztető jelzéseket.
Balogh-intejú (vágatlan)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06