Országgyűlés
Káromkodásért csökkenthetik Gaudi-Nagy tiszteletdíját
Nyilvánosságra került az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság december 5-i ülésének jegyzőkönyve.
2013.12.16 13:32MTIAz Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum tartalmazza azt, amely miatt Kövér László házelnöke kezdeményezte a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás tiszteletdíjának a maximális, egyharmados csökkentését.
A jegyzőkönyv szerint az első napirendi pontként az új büntetés-végrehajtási kódexhez benyújtott kapcsolódó módosító indítványokat tárgyalták.
Gaudi-Nagy Tamás több kérdést is feltett a büntetés-végrehajtástól jelenlévő Schemhl Jánosnak dandártábornoknak az előzetes letartóztatásban lévő embereknek szóló csomagküldéssel kapcsolatban.
Az egyik felszólalását követően Borbély Lénárd fideszes képviselő arról tájékoztatta Lukács Tamás (KDNP) bizottsági elnököt, hogy "az előbb azt mondta Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam, hogy menjek ki vele a folyosóra, majd meglátom, hogy ha valami nem tetszik, és ha felidegesítem őt, akkor kő kövön nem marad" a jobbikos politikus pedig Borbély Lénárd szavai szerint azzal zárta a mondanivalóját, hogy "a k... anyádat, b... meg".
Gaudi-Nagy Tamás erre a jegyzőkönyv szerint azt mondta, hogy "nem neked címeztem. Nem így mondtam és nem neked címeztem."
Ezt követően jegyzőkönyvbe vetette, hogy "ez az elnöki önkény hatására fakadt ki belőlem, de nem elnök úrra gondoltam és nem is Borbély Lénárdra, hanem valaki másra gondoltam elvont értelemben. Azt a szabadságot pedig fenntartom magamnak, hogy káromkodhassak."
Az Országgyűlés hétfőn szavaz Kövér László indítványáról, amely az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság december 5-i ülésén a parlament tekintélyét kirívóan sértő - ám az indítványban meg nem nevezett - kifejezés használata miatt egyharmadával, 166 ezer forinttal csökkentené Gaudi-Nagy Tamás csaknem 500 ezer forintos tiszteletdíját.
A Jobbik múlt szerdán közleményben tudatta, hogy nem tartja helyénvalónak, ha egy közszereplő trágár kifejezéseket használ egy politikai vitában, ez alól nem kivétel egyetlen párt képviselője, így a Jobbiké sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06