Meggyanúsított rendőrtisztek

Kikerültek a házi őrizetből a V. László-ügy gyanúsítottjai

Lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a Fővárosi Törvényszék a V. László-ügy öt fő gyanúsítottjának kényszerintézkedését.

2013.12.03 22:11MTI

Az információt Simon Richárd, a nyomozó főügyészség helyettes szóvivője megerősítette a PestiSrácok.hu portálnak.

A cikk szerint a végzés ugyan nem jogerős, de végrehajtható, így a rendőrségi korrupciós ügy szereplői kimozdulhatnak Budapest és Pest megye területén belül, a nyomkövetőt azonban a bíróság indokoltnak találta, így azt viselniük kell.

Emlékeztettek arra, hogy a várhatóan januárban lezáruló nyomozásban az ügyészség még kedden is gyanúsítottakat hallgatott ki, és az ügyben jelenleg már negyven emberrel szemben mondták ki a vesztegetés vagy a költségvetési csalás gyanúját.

A nyomozó főügyészség helyettes szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy a "Központi Nyomozó Főügyészség indítványával szemben a Fővárosi Törvényszék nem találta indokoltnak a házi őrizet meghosszabbítását, így V. László és négy főrendőr társának kényszerintézkedését lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette".

A bíróság indoklása szerint a gyanúsítottakat azért nem kell a szigorú házi őrizetben tartani, mert már nem várható, hogy veszélyeztetnék az eljárás sikerét, vagy tanúkat akarnának befolyásolni, a szökés és elrejtőzés veszélye pedig a nyomkövető karperec segítségével minimálisra csökkenthető - mondta el Simon Richárd.

Emlékezetett arra is, hogy az ügyben két szálon folyik a nyomozás: vesztegetés és költségvetési csalás. A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, és az év májusában fogták el az első gyanúsítottakat, köztük rendőröket is.

A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek az volt a feladata, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken viszont a rendőrök razziákat tartsanak.

Az ügyben több volt, magas beosztású rendőrtiszt ellen is eljárás folyik. V. Lászlót idén május végén elengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.