Felkészültek, készek, képesek
Csaknem négyszázan tettek honvédesküt Szentendrén
Összesen 388 honvédtiszt- és altisztjelölt, szerződéses legénységi állományú katona, valamint nem katonai tanintézményekben végzettek tettek honvédesküt ünnepélyes keretek között Szentendrén, az altiszti akadémián.
2013.11.29 13:17MTIHende Csaba honvédelmi miniszter elmondta, a jelenlévők felkészültek, kiképzésük után készek és képesek arra, hogy beilleszkedjenek a honvédség közösségébe, és méltó bajtársaivá váljanak azoknak, akik Afganisztánban, a Balkánon és Cipruson vagy éppen a dunai árvíz gátjainak megvédésekor szolgáltak.
A kormányzat hatalmas utat tett meg az elmúlt három és fél év alatt az ország és a honvédség megújításáért - jelentette ki.
A honvédség és a honvédek anyagi helyzete azonban csak az ország teherbíró képességének növekedésével javulhat - tette hozzá. Az első biztató jelek már megérkeztek: javul az ország gazdasági helyzete, négy évtizede nem látott alacsony szinten van az infláció, a rezsi költségei csökkentek, lassan felpörögnek a gazdaság motorjai - sorolta.
Hende Csaba hangsúlyozta: a kormány vállalta, hogy a jövőben minden évben a bruttó nemzeti termék 0,1 százalékával növeli a honvédelmi költségvetést, és "készülnek a tervek, amelyekkel néhány éven belül újra cserélhetjük a kifutó szovjet technikát".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06