Az MSZP bírál

Ennyit még az amerikai jegybank sem költ

Az MSZP szerint botrányos, hogy hatmilliárd forintot kíván elkölteni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs célokra.

2013.11.17 16:23MTI

Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő, a gazdasági és informatikai bizottság tagja vasárnap azt mondta, ekkora összeg körvonalazódik az MNB közbeszerzési kiírásából, és ennyit még talán az amerikai jegybank sem költ kommunikációs célokra.

Az Orbán-kormány saját rekordjait dönti meg, és olyan összegeket költ kommunikációs célokra, amire nincs példa a környezetünkben - mutatott rá Burány Sándor.

Beszélt arról, hogy korábban az Államadósság Kezelő Központ kétszer is milliárdos összegű közbeszerzést írt ki kommunikációra.

Ezek összértéke megközelíti a négymilliárd forintot - közölte Burány Sándor, megjegyezve azt is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is több mint kétmilliárdos közbeszerzést írt ki.

Az ellenzéki politikus szerint ezeknek a kommunikációs tendereknek egyetlen egy céljuk van: "teletömni (...) a baráti cégek kasszáját".

"Egy hitelprogram akkor lesz elsősorban sikeres, ha a hazai vállalkozások kiszámítható gazdaságpolitikát érzékelnek és bíznak a jövőben" - fogalmazott Burány Sándor hozzátéve: jelenleg nem ez tapasztalható.

Emlékeztetett arra, hogy legutóbb éppen a Költségvetési Tanács figyelmeztette a kormányt a költségvetés sokadik módosítása kapcsán, hogy kiszámíthatatlan a gazdaságpolitika, és ennek káros következményei lehetnek.

"Nem hatmilliárdos kommunikációs tenderrel kell javítani a hazai hitelprogramot, a hazai kisvállalkozások helyzetét, hanem kiszámítható gazdaságpolitikával" - szögezte le Burány Sándor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.