Együtt-PM

Hazugság, hogy Bajnai Magyarország ellen tanúskodott volna?

"A rezsim szócsöveinek" és a Fidesznek az állításaival szemben a valóság az, hogy a tervezett sukorói beruházással kapcsolatos választottbírósági eljárás során Bajnai Gordon kizárólag a magyar állam pernyertessége érdekében működött együtt az ügyvédi irodával - közölték.

2013.11.10 12:14MTI

Hazugságnak nevezte a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM, hogy a volt miniszterelnök Magyarország ellen tanúskodott volna a Sukoró-ügyben.

A Magyar Nemzet szombaton arról írt, hogy értesülése szerint a sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt egy hétfőn Washingtonban kezdődő perben izraeli befektetők több mint százmilliárd forint kártérítést követelnek a magyar államtól. Az mno.hu-n megjelent cikk szerint a perben az izraeli befektetők felhasználhatják majd Bajnai Gordon egy korábbi büntetőügyben tett vallomását, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig írásban fog tanúskodni.

A hírről szombati sajtótájékoztatóján megkérdezték Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivőt is, aki úgy nyilatkozott, nincsenek meglepve azon, hogy "Gyurcsány és Bajnai Magyarország ellen tanúskodik külföldön".

Az Együtt-PM szövetség sajtóosztálya vasárnap közleményt juttatott el az MTI-hez, hazugságnak nevezve, hogy Bajnai Gordon Magyarország ellen tanúskodott volna a sukorói ügyben. "Ez szemenszedett hazugság, politikai hátsó szándékból elkövetett lejárató kampány, amelyet az Együtt-PM szövetség a leghatározottabban visszautasít" - írták.

"A rezsim szócsöveinek" és a Fidesznek az állításaival szemben a valóság az, hogy a tervezett sukorói beruházással kapcsolatos választottbírósági eljárás során Bajnai Gordon kizárólag a magyar állam pernyertessége érdekében működött együtt a magyar államot képviselő ügyvédi irodával - közölték. Hozzátették azt is, hogy a volt miniszterelnököt egyik fél sem idézte be tanúként az eljárás során, és írásban sem tett tanúvallomást.

A hamis állítások miatt az Együtt-PM szövetség helyreigazítást követel az azokat terjesztő médiumoktól - zárták közleményüket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.