Gazdagok és szépek
Obama Colleen Bell hollywoodi producert jelölte budapesti amerikai nagykövetnek
Barack Obama amerikai elnök Colleen Bradley Bell televíziós producert, környezeti, művészeti és szociális ügyek támogatóját, újraválasztási kampányának adománygyűjtőjét jelölte az USA magyarországi nagykövetének.
2013.11.07 07:22MTIColleen Bell a hivatalos közlemény szerint 2012 óta a Bell-Philip Television Productions Inc. producere, korábban a cég különleges projektjeinek igazgatója, társproducere, valamint forgatókönyv-felügyelője volt. A nagyközönség számára leginkább a Gazdagok és szépek című szappanopera producereként ismert.
Az új budapesti nagykövet kinevezését, amelyre a washingtoni magyar nagykövetség tájékoztatása szerint a Külügyminisztérium a múlt héten adta meg a fogadó nyilatkozatot (agrément), az amerikai szenátusnak is meg kell erősítenie. Az előző budapesti amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis július végén távozott posztjáról, a külképviseletet augusztus óta ideiglenes ügyvivői minőségben M. André Goodfriend vezeti.
A hivatalos életrajza szerint Colleen Bell 2012-2013-ban az Előadóművészetek John F. Kennedy Központja kuratóriumának főkurátora volt. 2010 és 2012 között a washingtoni központ tanácsadói bizottságának tagja volt, és 2011-ben a testület kinevezett elnökeként is tevékenykedett. Bell jelenleg a Children's Institute elnevezésű, a gyermekek bántalmazása ellen fellépő nonprofit szervezet alelnöke és a Los Angeles Megyei Képzőművészeti Múzeum igazgatótanácsának tagja.
Alapító tagja és egyik vezetője a Természeti Kincsek Védelmének Tanácsa nevű szervezetnek, és tanácsadóként részt vesz a UCLA egyetemen működő, a nemi erőszak áldozatait kezelő központ munkájában.
Colleen Bell egy, a női hallgatók számára az előző századelőn alapított virginiai főiskolán, a Sweet Briar College-ben szerzett bakkaleurátusi szintű diplomát. A The New York Times Colleen Bellt tavaly szeptemberben az újraválasztásáért harcoló Obama elnök fő adománygyűjtői között nevezte meg.
Részt vett a Demokrata Párt 2012-es országos konvencióján, és tagja volt az Obama-kampány országos pénzügyi bizottságának. Jóváhagyása esetén Colleen Bell úgynevezett politikai kinevezett lesz. Karrierdiplomata legutóbb Charles H. Thomas személyében 1990 és 1994 között állt a budapesti amerikai nagykövetség élén.
Elődje, az idén januárban elhunyt Robie Marcus Hooker"Mark" Palmer (1986-1990) szintén a washingtoni külügyminisztérium hivatásos állományához tartozott. Az Emmy-díjra jelölt hollywoodi producer budapesti vagy brüsszeli kinevezésének lehetőségét a The Hollywood Reporter először májusban szellőztette meg, s esetleges Magyarországra küldését később szóba hozta a The Washington Postban állandó rovatot vezető Al Kamen is, ám az információt a Fehér Ház az MTI többszöri megkeresésére mindeddig sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó.
Szenátusi jóváhagyása esetén Collenn Bell lenne a rendszerváltás utáni negyedik amerikai női nagykövet Budapesten. A misszióvezetői poszt 46 éves várományosa négy gyermek anyja. Férjével, a televíziós forgatókönyvíró és producer Bradley Bellel együtt Los Angelesben él.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06