Halottak napja

Rengetegen mentek a sírkertekbe

Az elmúlt két napban mintegy 670 ezren keresték fel a fővárosi temetőket. A látogatók nyugalmát rendkívüli esemény nem zavarta meg - tájékoztatott a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója szombat este.

2013.11.02 20:13MTI
Az emlékezés lángjai

Tóth Gábor elmondta, hogy mindenszentek napján 418 ezren, halottak napján pedig mintegy 250 ezren látogatták a budapesti temetőket. A tapasztalatok szerint az emberek az őszi iskolai szünet és az ünnepek egybeesése, illetve a tartósan jó idő miatt egész hétre elnyújtották szeretteik sírjának felkeresését. Ezért összességében másfél millió látogatóval számolnak, ami lényegesen meghaladja az ilyenkor szokásos 1-1,2 milliós látogatói számot.

Az igazgató arról is szólt, hogy pénteken és szombaton mindössze egyszer kellett mentőt hívni, mert valaki rosszul lett. A rendőrök a Megyeri temetőben egy körözött bűnözőt fogtak el - mondta Tóth Gábor.

A BKK fődiszpécsere szombat este arról tájékoztatott, hogy a sírkertek megközelítése zavartalan volt közösségi közlekedési eszközökkel. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szintén azt a tájékoztatást adta, hogy semmilyen rendkívüli esemény nem zavarta meg az ünnepek nyugalmát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.