Halottak napja

Zavartalan a forgalom a budapesti temetők környékén

Mindenszentek ünnepéhez hasonlóan halottak napján is zavartalanul el lehet jutni a budapesti temetőkhöz közösségi járatokkal.

2013.11.02 12:05MTI

A BKK korábbi tájékoztatása szerint az ünnepi hosszú hétvégén egyes buszok, villamosok sűrűbben járnak a temetői vonalakon, emellett több rendkívüli járatot is indítottak. A rákoskeresztúri Új köztemetőbe a 68A, a Budafoki temetőbe az 58A, a Csepeli temetőbe pedig a 38B rendkívüli autóbuszjárattal is el lehet jutni.

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. közlése szerint a budapesti temetők vasárnapig a szokásosnál hosszabb ideig, este 8 óráig tartanak nyitva. Gépjárművekkel az ünnepek alatt, az Új köztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével, tilos a behajtás a temetőkbe. Az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben ingyenesen igénybe vehető, 8 és 17 óra között közlekedő mikrobuszok segítik a gyalogosan érkezők eljutását a sírokhoz.

A temetkezési intézet megerősített rendészeti szolgálatot működtet, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. Pénteken és szombaton mentőautók is készenlétben állnak az Új köztemetőben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a hét elején tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.

Óberling József arra kérte az autósokat, hogy a temetők, különösen a nagyobb sírkertek környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre figyeljenek oda, hiszen nem biztos, hogy a korábban megszokott útvonalakon tudnak közlekedni. A nagyobb temetők környékén külön parkolóhelyeket jelöltek ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.