Országgyűlés
Ma ér véget a költségvetés tárgyalásának első fordulója
Az Országgyűlés mai ülésén véget ér a jövő évi költségvetés általános vitája, amely négy ülésnapon át tartott az elmúlt egy hétben.
2013.10.30 07:51MTIA Ház e heti utolsó ülésnapja reggel 8 órakor kezdődik, a képviselőknek ezúttal már csak összesen négy óra áll rendelkezésükre a 2014 büdzsé értékelésére. A parlament még múlt csütörtökön kezdte el a költségvetés, összesen 30 órás időkerettel kiírt általános vitáját, amely a pénteki és keddi ülésnapokon is megnyílt.
Az Országgyűlés honlapján elérhető ülésterv alapján a költségvetés részletes vitájára, vagyis a benyújtott módosító javaslatok értékelésére november második hetében kerülhet sor.
A képviselők ezt követően fogadhatják el a büdzsé fő számait, amely után ismét megnyílik majd a vita a 2014-re tervezett állami kiadásokról és bevételekről, de ekkor már csak az egyes fejezeteken belül hajthat végre változtatásokat a parlament. A kormány költségvetési javaslata 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol.
A kabinet várakozása szerint a fogyasztás 1,9 százalékkal, a reálkereset 2 százalékkal nőhet jövőre, míg az államadósság a GDP 76,9 százalékra csökken az idén év végén várható 77,4 százalékról.
Az ülésnap további részében két törvényjavaslat általános vitáját bonyolítják le a képviselők. Elsőként a növényfajták állami elismeréséről szóló törvénymódosítás kerül terítékre, majd a kormány azon javaslata, amely az iratbetekintés és az üzleti titokká minősítés szabályait is megváltoztatná a versenytörvényben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06