Demonstráció

Bajnai és Mesterházy is bírálta Gyurcsány Ferencet az október 23-ai események miatt

Az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon és Mesterházy Attila MSZP-elnök is bírálta vasárnap az ATV-ben Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét a baloldali ellenzék október 23-ai demonstrációján történtek miatt.

2013.10.27 20:52MTI

Amikor Mesterházy Attila a szerdai nagygyűlésen a mikrofonhoz lépett, sokan az összefogás szót skandálták, ezért a pártelnök egy ideig nem tudta elkezdeni beszédét. Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja másnap azt mondta, nem pártja szervezte a skandálást.

Az ünnepi rendezvényen Gyurcsány Ferenc és több kisebb párt vezetője a jelenleginél szélesebb összefogásra helyezte a hangsúlyt, miközben a szocialistákat és az Együtt-PM-et is kritizálta.

A történtekről Bajnai Gordont, majd Mesterházy Attilát is megkérdezték az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában. Az első vendég, az Együtt-PM szövetség vezetője kifejtette: az október 23-ai rendezvény előtt a résztvevő szervezetek képviselői egyeztettek, és megállapodtak arról a szándékról, hogy az ünnepi nagygyűlés ne belső vitákról, hanem Orbán Viktor kormányának leváltásáról szóljon.

"Ezt a megállapodást szegte meg több szereplő, köztük mindenekelőtt Gyurcsány Ferenc" - mondta. Bajnai Gordon - mint folytatta - Mesterházy Attila "kiskandálása" mellett azért is nagyon mérges, mert Gyurcsány Ferenc elhagyta a rendezvény helyszínét az MSZP elnökének beszéde közben.

Az "Orbán-rezsim" leváltása helyett "odavittük azokat a vitákat, sértődéseket, amelyek szerintem még a biztos szavazókat is elbizonytalanították" - mondta az Együtt-PM vezetője, kártékonynak nevezve az ott történteket. "Elég volt ebből, ne egymásról szóljon ez a történet, hanem arról, amit el akarunk érni. Ehhez kell mindenkitől (...) a személyi ambíciók háttérbe húzása" - hangsúlyozta Bajnai Gordon, aki szerint a Gyurcsány Ferenccel való tárgyaláshoz nincs meg a bizalmi alap, ahhoz ugyanis a DK vezetőjének például bocsánatot kellene kérnie.

Az ATV műsorának következő vendége Mesterházy Attila volt, aki kiemelte: talán még soha nem volt példa arra, hogy hasonló célokért felsorakozó szervezetek előzetes megállapodás alapján megtartott rendezvényén az egyik felszólalóba megpróbálják szervezetten belefojtani a szót. Megerősítette ugyanis: neki úgy tűnt, igenis szervezett volt a skandálás a beszédekor. Ez nem az összefogás forgatókönyve, hanem az ellenzék szétveréséé - fogalmazott az MSZP elnök-frakcióvezetője.

A demonstrációnak azt kellett volna sugároznia, hogy van egy közös cél, amiért mindenki tesz, ám nem ez lett az üzenet, ami egyvalakinek biztosan jó volt, a Fidesz elnökének - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy "egymás amortizálása, a rombolás egy embernek jó, Orbán Viktornak". Mesterházy Attila a műsorban szólt arról is, hogy az MSZP tanult a múlt hibáiból, minek alapján új csapatot szervezett, új politikát hirdetett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.