Hivatalosan
Orbán Viktor Indiába látogat
Hivatalos látogatást tesz Indiában Orbán Viktor miniszterelnök, aki találkozik a dél-ázsiai ország állam- és kormányfőjével is.
2013.10.16 07:42MTI
Kép: Orbán Viktor Facebook-oldal
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szerda reggel elmondta: az Orbán Viktor vezette politikai-gazdasági delegáció - amelynek tagja mások mellett Varga Mihály nemzetgazdasági és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, valamint Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára - szerdán utazik Indiába.
A hivatalos programok csütörtökön kezdődnek Újdelhiben a Mahátma Gandhi-emlékhely megkoszorúzásával, majd a miniszterelnök előadást tart az indiai fővárosban, az ország külpolitikai intézetében Magyarország és Európa egy változó világban címmel.
Ezt követően Pranab Mukherdzsi indiai államfőnél tesz látogatást, délután pedig felszólal a magyar-indiai üzleti fórumon. Ugyancsak csütörtökön a kormányfő találkozik Sonia Gandhival, az UPA kormánykoalíció elnökével és Mohammad Hamid Anszari alelnökkel, felsőházi elnökkel.
Helyi idő szerint este Orbán Viktor megbeszélést folytat majd Manmohan Szingh indiai kormányfővel, majd a két miniszterelnök jelenlétében a kormányok képviselői megállapodásokat írnak alá kutatás-fejlesztésről, egy kulturális munkatervről, gyógyászati és sport célú együttműködésről, valamint egy szándéknyilatkozatot a kétoldalú légügyi megállapodás módosításáról - ismertette a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Orbán Viktor csütörtök éjjel Mumbaiba, India pénzügyi központjába - korábbi nevén Bombay - utazik, ahol péntek reggel felkeresi a tőzsdét, megnyitja az aznapi kereskedést, majd indiai pénzügyi befektetőkkel találkozik. Ezután előadást tart az ottani magyar-indiai üzleti fórumon. A magyar delegáció pénteken látogatást tesz a Tata Consultancy központjában, majd felavatják a Mumbai Magyar Főkonzulátust.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
- 6:59 Mozdulni sem tudott a síneken fekvő kutya - az utolsó pillanatban mentették meg
- 22:52 Elárasztotta a tenger Kalifornia utcáit - lecsapott Rachel
- 20:30 102. születésnapján került a sürgősségire - megható, amit az ápolók tettek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


