"A Fidesz elvesztette a becsületét"
Bajai választás: megint gyanús dolgokat látott az MSZP-DK-Együtt-PM
Az MSZP, a DK és az Együtt-PM szerint a Fidesz győzelme a vasárnapi időközi önkormányzati választáson felér egy vereséggel, mert a győzelemért cserében a párt egy egész ország előtt elveszítette a becsületét.
2013.10.13 22:28MTIA baloldali pártok az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közös közleményükben azt írták: "Ha minden alapos gyanú kivizsgálása után is kijelenthető lesz majd, hogy a Fidesz ma valóban győzött Baján, a győzelme akkor is egy vereséggel ér fel: egy alig fél ezres választókör megnyeréséért cserében egy egész ország előtt veszítette el a becsületét".
"A fideszes választási csalás miatt a mai napon megismételt választási forduló sem szűkölködött ugyanis a gyanús, visszaélésekre utaló eseményekben. Ezekkel kapcsolatban a helyi választási bizottsághoz, illetve a rendőrséghez fordultunk: a választások tisztaságáért felelős szervek válaszán múlik, hogy a bajai fideszes eredmény "csupán" tisztességtelen volt-e, vagy törvénytelen is" - tette hozzá az MSZP, a DK és az Együtt-PM.
Kiértek arra is, hogy Teket Melinda az Összefogás Bajáért közös jelöltjeként derekasan helytállt: 2010-ben még óriási fölénnyel nyert itt a Fidesz, most pedig csak alig. Mindezek alapján úgy látják, hogy "a kormányváltó hangulat egyre erősebb az országban".
Kapcsolódó írások:
- Bajai választás: Kovács Csaba 508 szavazatot kapott
- Bajai választás: az ellenzéki jelölt elfogadja a nem hivatalos eredményt
- Bajai választás: jogsértést követtek el a baloldali pártok?
- Bajai választás - Polgármester: a Fidesz jelöltje nyert, nagyobb előnnyel
- Bajai választás - Helyt adott két kifogásnak is a választási bizottság
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:27 Vlagyimir Putyin felvette a kapcsolatot az ügyvezető iráni elnökkel
- 9:21 Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
- 8:59 Cannes - Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta új westernfilmjét
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06