Meghosszabbították

További három hónapig előzetesben marad S. Ábel

A bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy S. Ábel a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne. A kényszerintézkedést már nem az elmemegfigyelőben, hanem büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

2013.09.20 12:13MTI
Fotó: MTI

Három hónappal meghosszabbította a lőfegyverrel visszaélés miatt meggyanúsított S. Ábel előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság, a kényszerintézkedést azonban már nem az elmemegfigyelőben, hanem büntetés-végrehatási intézetben kell végrehajtani - olvasható a Fővárosi Törvényszék internetes oldalán.

A gyanú szerint S. Ábel augusztus közepén a fővárosban, a Móricz Zsigmond körtéren, illetve egy ottani gyorsbüfében több lövést adott le. Személyi sérülés nem történt. S. Ábelt néhány óra múlva a tetthelytől nem messze, egy egészségügyi intézmény bejáratánál fogták el.

Néhány nap múlva a bíróság egy előzetes pszichiátriai szakvélemény alapján úgy döntött, hogy a lövöldözést követően elrendelt fogva tartást az elmemegfigyelőben kell végrehajtani, hogy meg vizsgálják S. Ábel mentális állapotát. Akkor a kényszerintézkedést harminc napra rendelték el szökés, bűnismétlés, és bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt.

A bíróság a napokban a kényszerintézkedést hasonló indokokkal újabb három hónapra meghosszabbította.

A bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy S. Ábel szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne, ezért az eljárási cselekményeken való jelenléte csak a legszigorúbb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás elrendelésével biztosítható. A gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megnehezítené a bizonyítást. A bűnismétlés veszélye pedig azért áll fenn, mert S. Ábelt egy ellene évek óta folyó másik büntetőeljárás alatt gyanúsították meg a hatóságok az újabb bűncselekmény elkövetésével. Ezért feltételezhető megalapozottan, hogy S. Ábel szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

A bíróság kitért arra is, hogy a gyanúsított elmemegfigyelésének meghosszabbítására a megfigyelést végző intézet - az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézet (IMEI) - véleménye alapján kerülhet sor. Az IMEI azonban hosszabbításra irányuló véleményt nem terjesztett elő, ezért a bíróság az ügyészség erre vonatkozó indítványát elutasította.

A bíróság kitért arra is, hogy a gyanúsított kizárólag elmeállapota megfigyelése miatt tartózkodott az intézményben, előzetes letartóztatását egyébként büntetés-végrehajtási intézetben kell tölteni.

Futó Barnabás korábban elmondta: a jelenlegi ügyben lőfegyverrel visszaélés és fegyveres garázdaság bűncselekményével gyanúsítják ügyfelét, amelyért halmazatban akár kilenc és fél év is kiszabható. Arra a kérdésre, hogy engedéllyel tarthatott-e fegyvert S. Ábel, azt közölte: védencének az előző ügyben vizsgált cselekmények idején még volt fegyvertartási engedélye, ám arról nincs konkrét tudomása, hogy jelenleg is van-e. A gyanúsítás alapján feltehetően nincs.

Májusban S. Ábelt emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt ítélte első fokon, nem jogerősen két és fél évre a Fővárosi Törvényszék, ugyanis annak az eljárásnak az adatai szerint a fiatalember 2006 és 2010 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatójaként több diáktársa megölését tervezte. Májusban a törvényszék kimondta azt is, hogy a vádlott beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott. Abban az ügyben a fiatalember tagadta a terhére rótt cselekményeket. Összesen több mint másfél évet töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben, 2011 novemberében szűnt meg fogva tartása. Az elsőfokú döntés ellen fellebbeztek, így a Fővárosi Ítélőtábla jár majd el.

Futó Barnabás a jelenlegi ügyről korábban elmondta azt is: ügyfele nem tett vallomást, ő pedig személyes találkozójukon nem tapasztalt elmezavarra utaló jeleket. Szakértő kirendelésére azonban még sor kerülhet ennek az eljárásnak a későbbi szakaszában is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.