Az üvegzseb-szabályok kikerültek a Ptk.-ból

Nem kell félni az új polgári törvénykönyvtől

"Ne féljenek az új polgári törvénykönyvtől, jelentős része már ismert" - mondta Székely László, az új Ptk. kodifikációját koordináló volt kormányzati megbízott.

2013.09.19 17:10MTI
Az új polgári törvénykönyvről szóló szavazás eredménye

Az új kódex 70-75 százaléka nem újdonság: vagy a jelenlegi törvényből, vagy a bírói gyakorlatban megszilárdult tartós megoldásokból, az általános jogelvekből jól ismert - mondta Székely László. De a régit sem kell kidobni még sokáig, hiszen az új Ptk.-nak nincs visszaható hatálya, így például ingatlanokkal vagy örökléssel kapcsolatos jogügyletekben még akár évtizedek múlva is szükség lehet a jelenleg még hatályos szabályokra - hívta fel a figyelmet a jogász, akit nemrégiben az alapvető jogok biztosává választott a parlament.

Az új Ptk. március 15-én lép hatályba, 1596 szakaszból (paragrafusból) áll, ami csaknem kétszerese a jelenleginek, mivel tartalmazza a családi jogot és a gazdasági társaságok jogát is.

Székely László a személyiségi jogi részeket ismertetve elmondta: általános szabály, hogy mindenkinek joga van személyiségét szabadon érvényesíteni mások jogai és a törvény keretei között, továbbá mindenki köteles tiszteletben tartani az emberi méltósághoz fűződő személységi jogokat.

A szakember kifejtette: a közszereplők szűkebb személyiségi jogi védelmének eredete arra a fél évszázaddal ezelőtti amerikai legfelsőbb bírósági döntésre nyúlik vissza, amely rögzítette a sajtó tévedésének jogát a közéleti vitákban, azzal a kikötéssel, hogy ez nem lehet szándékos vagy súlyosan gondatlan. A nyugati jogterületen mára általánosan elterjedt jogelv alapja, hogy a sajtó öncenzúrájához vezethet, ha a közéleti vitákban a sajtó szakmai szabályainak enyhe gondatlanságból fakadó megsértése miatti pontatlanságokat súlyosan szankcionálják.

A rendszerváltás után a magyar Alkotmánybíróság (Ab) is rögzítette, hogy a közéleti szereplőknek többet kell tűrniük a nyilvános vitákban. Az új Ptk. kodifikációja során megfogalmazódott szabályozást a parlamentben egy módosító indítvány átírta, a megszavazott kódex ezen részét pedig Szabó Máté ombudsman az Ab előtt támadta meg - mondta el Székely László, aki megjegyezte: abban reménykedik, hogy még a március 15-ei hatálybalépése előtt dönt az Ab.

A szakember elmondta: a sajtó-helyreigazítás szabályainak kikerülése a kódexből jelentősen "tehermentesítette" a törvény előkészítését, a lelkiismereti szabadság pedig azért nincs nevesítve a kódexben, mert sok évtizede nem akadt egyetlen olyan per sem, amelyet ennek sérelme miatt indítottak volna.

A lelkiismereti szabadsághoz való jogot az alaptörvényben kell rögzíteni, ott is van, és ennyi elegendő. Az úgynevezett üvegzseb-szabályok is kikerültek a Ptk.-ból, ennek azonban nem az a célja, hogy a közhatalom, a közpénzek átláthatóságát korlátozzák, hanem az, hogy másik jogszabályban, az információszabadságról szóló törvényben rögzítsék ezt - fűzte hozzá.

A személyiségi jogi jogsértések szankciói közül új a jogsértéssel elért vagyoni hátrány átengedése, aminek például akkor lehet helye, ha egy bulvárlap jogsértő közléssel növeli bevételeit. Megszűnik a közérdekű bírság, amit alig alkalmaztak a bíróságok, a nem vagyoni kártérítés helyett pedig márciustól sérelemdíj lesz, amelynek megítéléséhez már elegendő a jogsértést tényét bizonyítani. Az így okozott hátrány bizonyítása a sérelemdíj mértékét befolyásolhatja.

A gyűlöletbeszédnek a rendszerváltás óta már az ötödik szabályozási kísérlete az, ami az új Ptk.-ban szerepel. Emiatt szintén az Ab-hoz fordult az ombudsman - ismertette Székely László.

Orosz Árpád kúriai tanácsvezető bíró elmondta: az öröklési jogban jelentős változásokat hoz az új Ptk. A törvényes - végintézkedés nélküli - öröklés terén alapvetően más például a túlélő házastárs jogi helyzete, aki jövő márciustól az életvitelszerűen használt ingatlan használati jogán túl lényegében egy gyerekrésznyit örököl majd. Ha nincs gyermek, a túlélő házastárs az örökség felét, az elhunyt szülei pedig negyed-negyedét örökölhetik.

A szakember arra figyelmeztetett, hogy az új szabályok nagy számban hozhatnak létre közös tulajdont nemcsak ingatlan, hanem gépjárművek vagy cégek esetén is. Mindezek miatt növekedhet a közös tulajdon megszüntetése iránti perek száma, és több végrendelet születhet majd.

A végrendeleti öröklésről Orosz Árpád elmondta: új jogintézmény a közös végrendelet, amelyre a házastársaknak lesz lehetőségük az életközösség fennállása alatt. A végrendeleteket öt éven belül lehet megtámadni. Az öröklési szerződésnél újdonság, hogy jövő márciustól nem kötelező feltétel a tartás, elegendő, ha csupán személyes gondoskodás, gondozás szerepel a megállapodásban. A köteles örökrészből kitagadható az, aki végrehajtandó szabadságvesztését tölti, és az, aki durva hálátlanságot mutat az örökhagyó iránt.

A kúriai bíró arra is felhívta a figyelmet: a szóbeli végrendeletnél nagy jelentőségük van a bírói gyakorlatban a tanúknak. Ha ugyanis nincsenek tisztában azzal, hogy milyen minőségükben és pontosan mit tanúsítanak, a bíróság hiába érzékeli az ügy egyéb adataiból, hogy mi lehetett az elhunyt valós végakarata, a bizonytalan lábakon álló szóbeli végintézkedést nem veheti figyelembe.

A HVG-ORAC Kiadó által az új Ptk.-ról jogászoknak tartott sorozat következő részeiben előad még Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője, Harmathy Attila volt alkotmánybíró, Sárközy Tamás gazdasági jogász, továbbá hallhatók lesznek az igazságügyi tárcának a Ptk. kodifikációjában éveken át résztvevő egykori munkatársai és kúriai bírák is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.