Morfiumtúladagolásos betegek
Uzsoki-ügy: bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség az Uzsoki Utcai Kórházban állítólag morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében.
2013.08.21 12:39MTIA Magyar Hírlap 2011 novemberében írt arról, hogy információik szerint a fővárosi kórházban morfintúladagolásban 2005-2007 között meghalt betegek ügyében vizsgálódik a rendőrség.
A lapban megjelentek szerint végstádiumban lévő daganatos betegeknek a fájdalomcsillapításhoz szükséges morfiumadag négyszeresét-ötszörösét adták be, s ennek következtében az érintettek néhány napon belül meghaltak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya az ügyben ismeretlen tettes ellen emberölés gyanúja miatt indított nyomozást. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek megerősítette a Heti Válasz online értesülését, miszerint az ügyészség megszüntette az Uzsoki kórházban történt rendkívüli halálesetek ügyében folytatott nyomozást.
Annak adatai alapján ugyanis nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. Kifejtette: azért szüntették meg a nyomozást, mert a főügyészség úgy értékelte a bizonyítékokat, hogy azok alapján a bűncselekmény, illetve az annak megállapításához szükséges - a vizsgált morfinkezelések, továbbá mennyiségek és a betegek halála közötti - okozati összefüggés kétséget kizáró módon nem bizonyítható.
Az Uzsoki Utcai Kórház korábban első közleményében meggyőződését fejezte ki, hogy "a valótlan és hiteltelen feltételezéseken és sértett személyek rágalmain nyugvó tudatos intézményellenes szándék a megindított hatósági eljárás során tisztázódni fog". Később azt írták: a nyomozás alapját képező orvosi cikk szakmai szempontból megalapozatlan, mivel a szigorú elszámolás alá tartozó gyógyszer kiadott mennyisége mindvégig ellenőrzött és nyomon követhető.
"A cikk szerzőjének a hamis vád következményeivel is számolnia kell" - közölte a kórház. Réthelyi Miklós akkori nemzetierőforrás-miniszter szakértőkből álló ad hoc bizottságot állított fel. A testület megállapításait 2012 januárjában a miniszter úgy összegezte: a végső stádiumban lévő betegek fájdalomcsillapítása, illetve a kábítószerek alkalmazása jogi szempontból rendezettnek tekinthető, ugyanakkor a szabályok érvényesítése sokszor nehézségekbe ütközik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06