Magasröptű gondolatok
Sólyom: az ezer éve történtek arra intenek, ne sémákban gondolkodjunk
A volt köztársasági elnök kedden a bakonybéli bencés monostor felújított kertjének avató ünnepségén azt is hangsúlyozta, hogy az események semmilyen fordulata nem veszi le a felelősséget egy ember válláról sem.
2013.08.20 18:58MTISólyom László szólt arról, hogy a magyar arborétumokban túlzsúfoltan, egymáshoz nem illő csoportokban ültetnek egzotikus növényeket, ezzel szemben a bakonybéli kertben a Bakony őshonos fáit találni, nyitott gyepet, nincsenek ritka, védett fajok, hanem a kert egésze adja a harmóniát.
"S az, hogy vannak helyek, ahol a helyes mérték megvalósul, már önmagában is üzenet a mai közállapotoknak. Ha Szent István napjához illően visszatérünk a monostor alapításának az idejéhez, más tanulság is adódik: az ezer éve történtek arra intenek, hogy ne sémákban gondolkodjunk. Az események semmilyen fordulata nem veszi le a felelősséget egy ember válláról sem" - fogalmazott Sólyom László, majd felidézte a két szerzetes, Szent Günter és Szent Gellért alakját, akik a bakonybéli szerzetességet megalapították.
A százmillió forintos pályázati forrásból megújult Szent Mauriciusz monostor történeti kertjét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szentelte fel az ünnepségen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06