Elismerés

Tíz szervezet, személyiség kapott Külhoni Magyarságért Díjat

Tíz szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat a Magyarság Házában tartott ünnepségen.

2013.08.20 15:57MTI

Semjén Zsolt köszöntő beszédében az 1995-ben, a Hazai Kisebbségekért Díj mellett alapított, a kormányfő által odaítélt elismerésről szólva elmondta: azt azok kapják, akik helyi közösségüket szolgálva sokat tettek az egyetemes magyarság megmaradásáért.

Hozzátette, Szent István a kereszténység fundamentumára építette fel a magyar államot, a többé-kevésbé szétesőben lévő törzsi területből szervezett államot, "közjogi abroncsot adott a magyarságnak". Ennek kapcsán megjegyezte, hogy ma is feladat a nemzet közjogi egyesítése.

Az egyszerűsített honosítással kapcsolatban hangsúlyozta, decemberre az esküt tett külhoni magyar állampolgárok száma eléri az ötszázezret.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.