Lázárnak írtak
E-útdíj: újabb szervezet kéri a rendszer bevezetésének elhalasztását
A Közúti Közlekedési Szolgáltatók Ágazati Párbeszéd Bizottsága (KKSZAPB) is azt kéri, hogy halasszák el az e-útdíj rendszerének július elsejére tervezett elindítását, erről juttattak el egy levelet Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz.
2013.06.29 15:45MTIAz MTI-vel szombaton ismertetett levélben a bizottság munkaadói és munkavállalói oldala teljes egyetértésben a vállalkozások működőképessége, valamint a munkahelyek megtartása érdekében kéri a rendszer július 1-jére tervezett elindításának elhalasztását.
Korábban ugyanezt kérte a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) is közösen írt, a nemzeti fejlesztési miniszternek és a nemzetgazdasági miniszternek címzett levelében.
A szervezetek ugyanis úgy vélik, hogy nehézkes az e-útdíj regisztráció, és a tesztüzem elmaradása miatt kockázatos hétfőn "élesben" elindítani az elektronikus útdíjfizetési rendszert.
A július 1-jétől hatályos jogszabályváltozás szerint a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók használatarányos útdíjat (e-útdíjat) kell fizetniük a magyar gyorsforgalmi, valamint főutakon. A fizetendő díj a jármű tengelyeinek a számától, és a motor környezetvédelmi besorolásától függ. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) e-útdíj szóvivője az MTI-vel korábban azt közölte, hogy a regisztráció kezdete óta már több mint 10 500 felhasználó összesen csaknem 50 ezer tehergépjárművet regisztrált a HU-GO elektronikus útdíjfizetési rendszerbe pénteken 14 óráig.
Kibédi-Varga Lajos elmondta azt is, hogy az e-útdíj rendszer kivitelezése az ütemterv szerint halad, a beszerzési, beruházási feladatok és informatikai fejlesztések június 30-ig megvalósulnak, és az éles üzem a tavaly májusban meghatározott határidőben el is indul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06