Egészségügy
Negyedmilliárdos kórházi fejlesztés Győrben
Negyedmilliárd forintnyi pályázati forrásból fejleszti három telephelyének rehabilitációs szolgáltatásait a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház.
2013.06.17 18:05MTITamás László János főigazgató főorvos hétfőn sajtótájékoztatón közölte: csaknem 1,9 milliárd forintot nyert tíz nyugat-dunántúli kórház az Új Széchenyi Terv önrészmentes pályázatán. A kórházra eső támogatásból Győrben két, Téten egy intézményükben a betegek ellátását jobbítják. Az összeg zöméből a pszichiátriai, mintegy 43 millió forintból pedig a mozgásszervi rehabilitáció feltételeit javítják.
Többéves előkészület után nyerte el végső formáját a pályázat, amelyen nyertek; eredetileg mozgásszervi rehabilitációra írták volna ki, de végül mindkét típusú fejlesztést támogatták - mondta.
A főigazgató hangsúlyozta: a Győr-Moson-Sopron, a Vas és a Zala megyei kórházat összefogó konzorcium által elnyert összeg nagyjából lakosságarányosan oszlik meg a három megye között. A nagyobb intézmények pedig "viszonylag komolyabb összegekről" mondtak le, hogy a kisebb kórházak jelentős beruházásokat hajthassanak végre.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az 1930-as években épült, legutóbb 1975-ben felújított téti pszichiátriai részlegben a liftet és tornatermet is kialakítanak, valamint akadály mentesítik az épületet. A központi tömbbe helyezik át és új eszközökkel látják el Győrben az eddig néhány utcányira működő gyermekpszichológiát, valamint lecserélik a Híd utcai mozgásszervi rehabilitációs intézmény több évtizedes eszközeinek zömét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06