Fegyházban letöltve

Gyilkosság Kulcson - tényleges életfogytiglant kért az ügyész

Fegyházban letöltendő, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyész H. Csanád Jutasra előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt.

2013.06.03 17:36MTI

Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta, hogy már benyújtották vádiratukat a Székesfehérvári Törvényszéknek. 

Hozzátette: indítványukat arra alapozták, hogy a szakértői vélemények szerint az elkövető elmeállapota csak enyhe fokban korlátozta tetteit.

A főügyészség az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) lévő H. Csanád Jutas kényszergyógykezelésének megszüntetését kérte a Székesfehérvári Törvényszéktől, és indítványozta IMEI-ben letöltendő előzetes letartóztatását. Május elején közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel, hogy az egy évig tartó nyomozás lezárult, és vádemelési javaslattal megküldték a H. Csanád Jutas ellen lefolytatott nyomozás iratait a Fejér Megyei Főügyészségnek. 

Németh-Kész Mónika emlékeztetett arra, hogy a családi tragédiáról 2012. április 6-án kaptak bejelentést. Kulcson, egy háromszintes családi házban négyen meghaltak és hárman súlyosan megsérültek. A bűncselekmények elkövetésével az egyik családtagot, a 23 éves H. Csanád Jutast gyanúsították meg. 

A férfit rövid időn belül a helyszín közelében elfogták a Terrorelhárítási Központ tagjai. A nyomozás során H. Csanád Jutast négyrendbeli befejezett, három rendbeli kísérleti szakban maradt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. 

Részletes, beismerő vallomást tett, elmondta, hogy "démoni megszállottság hatása alatt cselekedett", az volt a célja, hogy megszabaduljon családtagjaitól. Cselekményét úgy akarta végrehajtani, hogy családtagjait elkülöníti egymástól, és egyesével végez velük. Először április 4-én bátyját ölte meg családi házuk hátsó udvarán, ahol egy nyílpuskát akartak kipróbálni együtt. 

Április 5-én a családi ház könyvtárszobájában nagyapját támadta meg, először puszta kézzel, majd egy késsel. Miután meghalt, nagyanyját ölte meg késsel. Szüleire és nővérére április 6-án támadt rá. Lánytestvérét nem tudta megölni, mert a nő kiabálására a szülők a segítségére siettek. Apját megölte, anyja életveszélyesen megsérült, ugyanúgy, mint a nővére. Ezután nővérének barátjára támadt. A férfi súlyosan megsérült, de sikerült elmenekülnie.

A helyszíni szemle során a rendőrök megtalálták és lefoglalták azokat az eszközöket, amelyeket a gyanúsított a bűncselekmények során használt, két bozótvágót, két kést és egy bicskát. Mivel H. Csanád Jutas vallomásában démoni megszállottságot említett, ezért elmeorvos szakértőt rendeltek ki. 

Az igazságügyi pszichiáter szakértő és igazságügyi orvos szakértő azt állapította meg, hogy a gyanúsított tudathasadásos elmezavarban szenved. 

Az elmeorvosi szakvélemény alapján ezért ügyészi indítványra a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatásának megszüntetését, és egyben ideiglenes kényszergyógykezelését az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. H. Csanád Jutast a büntetőeljárás során tanúsított higgadt, zavarodottságtól mentes viselkedése miatt újabb elmeorvos szakértő vizsgálta meg. 

Az igazságügyi pszichiáter szakértő, az igazságügyi orvos szakértő, valamint az általuk bevont igazságügyi pszichológus szakértő megállapította, hogy a gyanúsítottnál a bűncselekmény idején - teljes realitáskontroll-vesztést okozó - elmezavar egyértelműen nem bizonyítható. A gyanúsított kóros elmeállapota nem tette képtelenné cselekményei következményeinek felismerésére vagy a felismerésnek megfelelő cselekedetekre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.