Felére csökken

Rezsicsökkentés - július elsejétől olcsóbb lesz a kéményseprés

A szemétszállításért 2014 végéig a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.

2013.05.17 12:14MTI
Fotó: MTI

A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.

A tárca közleménye szerint a közszolgáltatás díjának meghatározása a kormányrendelet alapján az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb összeg megállapításával történik. Az ellátásért felelős önkormányzat az összeghatárra, a közszolgáltatási feladat tartalmára és a település szerkezetére figyelemmel helyi rendeletben rögzíti a tarifát. Az egységnyi munkaráfordítás figyelembe vehető legmagasabb összege július elsejétől legfeljebb 2000 forint lehet.

A minisztérium hangsúlyozza, hogy a kéményseprési díjak csökkentésével a kormány újabb intézkedést tesz a családok terheinek mérséklése érdekében. Július 1-jétől csökkenő díjakra számíthatnak a fogyasztók a víziközmű-szolgáltatásban és hulladékszállításban. A víz- és csatornadíjak az idén januári összeghez képest csökkennek 10 százalékkal. A szemétszállításért 2014 végéig a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.

A háztartások kiadásai a gáz, villamos energia és távfűtés januári költségcsökkentését követően idén júliustól további öt közszolgáltatásban mérséklődnek - közölte a tárca.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.