200 pályázatból

20 millió forint támogatás a fővárosnak a "Budapest Bank Budapestért" Alapítványtól

A "Budapest Bank Budapestért" Alapítvány 2013. első félévi pályázati időszakának mai eredményhirdetésén a Kuratórium 76 pályázót - 52 nonprofit szervezetet, 13 magánszemélyt, 6 műemlék jellegű épületet és 5 egyéb szervezetet - részesített összesen 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban.

2013.04.26 15:13ma.hu

A „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány első félévi pályázati felhívására közel kétszáz pályázat érkezett. A korábbi évekhez hasonlóan idén tavasszal is jelentős támogatáshoz jutottak az egészségmegőrzést, a fogyatékkal élőket, a hátrányos helyzetű rétegeket segítő, valamint az épített és kulturális örökség megóvása érdekében, illetve a művészeti- és szellemi élet területén tevékenykedő pályázók. A támogatást igazoló emléklapokat Ráday Mihály, az alapítvány társelnöke adta át a nyerteseknek. Az alapítvány az elmúlt 22 évben 2950 pályázót részesített összesen több mint 730 millió forint vissza nem térítendő támogatásban.

Az alapítvány kuratóriuma az egészségmegőrzés, a fogyatékkal élők és az egészségileg és szociálisan hátrányos helyzetű rétegek segítése érdekében tevékenykedő 20 pályázónak 5,95 millió forint támogatást juttatott.  A főváros épített értékeinek megóvását segítő kezdeményezések, építészeti, helytörténeti kiadványok, rendezvények megvalósításában részt vevő 19 pályázónak 5,15 millió forintot, míg a szellemi élet, a kultúra területéről pályázó 20 nyertesnek 4,95 millió Ft-ot ítélt oda. A különböző alkotó- és előadó-művészeti ágakban 17 pályázót 4 millió forint támogatásban részesített a kuratórium.

Az alapítványt a Budapest Bank 1991-ben azzal a céllal hozta létre, hogy a 100 millió forintos alaptőke hasznosításával hozzájáruljon a fővárosi civil társadalom fejlődéséhez, szellemi és kulturális értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, valamint a város épített és természeti értékeinek megóvásához. A támogatásra a főváros szellemi, művészeti és kulturális életének, az épített és természeti környezet védelmének, a műemlékek és a kulturális örökség megőrzésének, valamint egy egészségesebb Budapest megteremtése érdekében tevékenykedő magánszemélyek és civil szervezetek pályázhatnak. Az alapítványt a Fővárosi Bíróság 2004. január 15-én közhasznúsági fokozatba sorolta.

A „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány működését 2013-ban a Budapest Bank Zrt. — a működési költségek fedezésén túl — 10 millió forint adománnyal segítette. A Kuratórium az összeget teljes egészében a pályázók támogatására fordította.

A pályázatok elbírálásáról és a támogatások odaítéléséről az alapítvány hattagú kuratóriuma dönt: elnöke Tarlós István főpolgármester, társelnöke Ráday Mihály, Kossuth-díjas városvédő; tagjai dr. Finta József, Kossuth-díjas főépítész, akadémikus, címzetes egyetemi tanár, dr. Bánfalvi István szociálpolitikus, továbbá Pálcza Edit, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, pénzügyi vezetője és dr. Rolek Ferenc, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese.

Az alapítványról további információ, valamint az aktuális pályázati felhívás a Budapest Bank honlapján, a www.budapestbank.hu oldalon érhetőek el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.