Műsorszolgáltatási szerződés
Klubrádió 92,9 MHz - az ítélőtábla fenntartotta az ítéletet
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen helybenhagyta a Klubrádió 92,9 MHz-es fővárosi frekvenciájával kapcsolatban hozott elsőfokú ítéletet, amely létrehozta a rádió műsorszolgáltatási szerződését.
2013.04.25 18:30MTIAz eljárást a rádió indította a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ellen, mert bár 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyerte az ingyenesen hirdetett körzeti frekvencia használati jogát, a hatóság jogutódja nem kötött vele szerződést.
A médiatanács ezt akkor azzal indokolta, hogy a rádió már rendelkezik a fővárosban egy frekvenciával, amelynek a használatáról nem mondott le jogszerűen, a törvények pedig kizárják, hogy egy médium egy vételkörzetben két jogosultsággal bírjon.
A Fővárosi Törvényszék megismételt eljárásban tavaly novemberben mondta ki, hogy létrehozza a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződését, ám a döntés ellen a médiatanács fellebbezett. Csütörtökön az ítélőtábla jogerősen helybenhagyta az elsőfokú döntést, határozata ellen fellebbezésnek nincs helye.
A másodfokú döntéshozó kimondta, hogy a törvényszék megalapozottan hozta létre a műsorszolgáltatási szerződést, és azt is, hogy a hatóság fellebbezése nem alapos. A rádió soron kívüli eljárást kért, amelyet a bíróság figyelembe is vett, ezért került sor a tárgyalásra már csütörtökön.
A Klubrádió a kérelmét azzal indokolta, hogy nemrég tartós használatra elnyerte az eddig is használt frekvenciáját, amelyet csaknem 55 millió forint plusz áfa összegért használhatnak a jövőben, ám az erről szóló szerződést várhatóan május elején írják alá a hatósággal, így jobbnak látták, ha ennek a frekvenciának az ügye még az előtt elrendeződik.
A jelen per tárgyát képező 92,9 MHz-es frekvencia esetében megismételt eljárásban döntöttek, mivel egyszer már első- és másodfokú bíróság is tárgyalta a kérdést. A másodfok azonban akkor a per újratárgyalására kötelezte a törvényszéket, mert az elsőfokú ítéletet végrehajthatatlannak ítélte.
Az ügyet bonyolítja, hogy a Klubrádió még a régi, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény értelmében nyerte el a frekvenciát, ám 2011 januárja óta ez már nem hatályos, azóta a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény szabályozza az ilyen eseteket. A bíróság szerint azonban a jogszabályváltozások nincsenek hatással az ügyre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06