123 millió forintból
Hajléktalanok beilleszkedése - program indult a fővárosban
A résztvevőknek a közterület helyett a szükségleteiknek megfelelő hajléktalanszállót vagy önálló lakhatást kínálnak, bérelt lakásokban.
2013.04.17 17:09MTIHajléktalanok társadalmi visszailleszkedését segítő program indult 123 millió forintból Budapesten.
A fővárosi önkormányzat szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Nyitás az utcára elnevezéssel indított programot, amelyben 120, közterületen élő hajléktalan kap támogatást, hogy megtegye az első lépéseket a társadalomba való visszailleszkedéshez. A 2014 augusztus végéig tartó kezdeményezés célja az érintettek foglalkoztathatóságának fejlesztése, foglalkoztatási esélyeik növelése, önálló életvitelük erősítése, s ezeken keresztül az utcán élők számának csökkentése.
A résztvevőknek a közterület helyett a szükségleteiknek megfelelő hajléktalanszállót vagy önálló lakhatást kínálnak, bérelt lakásokban. Emellett a hajléktalanok készség- és kompetenciafejlesztő beszélgetéseken vesznek részt, továbbá szociális munkás és pszichiáter segíti őket. Lehetőséget kapnak arra is, hogy OKJ-s szakmát szerezzenek vagy befejezzék félbehagyott iskolai tanulmányaikat.
A BMSZKI tíz hajléktalannak támogatott foglalkoztatási lehetőséget kínál, álláskereső irodái pedig a munkaügyi központokkal közösen segítenek az álláskeresésben.
Kapcsolódó írások:
- Csaknem százmillió forintból újul meg a pápai hajléktalanszálló
- Hajléktalan-ügy: az önkormányzatok döntsenek a "tiltott közterületekről!"
- Ombudsman: a hajléktalanságot szociális eszközökkel kell kezelni
- Hajléktalanügy: a Fidesz nem ért egyet az ENSZ jelentéstevőivel
- Késelés egy fővárosi hajléktalanszállón
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06