Hét vezér program
Vona: ha van munka, akkor minden van, ha nincs munka, akkor semmi sincs
Vona Gábor szerint az lenne az igazi szabadságharc, ha a kormány nem az alkotmányért, hanem a munkahelyekért konfrontálódna az Európai Unióval.
2013.04.16 22:09MTIA Jobbik elnöke kedden Szigetváron, lakossági fórumon azt mondta: a legfontosabb feladat a munkahelyteremtés. "Ha van munka, akkor minden van, ha nincs munka, akkor semmi sincs" - hangoztatta. Vona Gábor úgy vélte, hogy a bírák nyugdíjaztatásával, a médiatörvénnyel vagy az alkotmánnyal kapcsolatban Brüsszellel folyatott csaták "a Fidesz hatalmáról szólnak", Magyarország szempontjából teljesen feleslegesek, azokból egyetlen munkahely sem lesz. "A magyar földért, iparért, mezőgazdaságért kellene harcolni" - jegyezte meg.
A pártelnök szerint igaza van Orbán Viktor kormányfőnek, hogy egymillió munkahelyet kell teremteni, nem mindegy ugyanakkor, hogyan. "A közmunkaprogram, amelyben lassan már 300 ezren vesznek részt, nem foglalkoztatáspolitikai, hanem inkább szociálpolitikai intézkedés, statisztikai bűvészkedés" - mondta. A politikus pártja Hét vezér programját ajánlotta a mintegy száztagú hallgatósága figyelmébe, amely szerint a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, az építőipar és a bányászat az a terület, ahol komoly lehetőség kínálkozik a foglalkoztatás növelésére.
A Jobbik három dunai és két tiszai vízlépcső építésével tíz évre mintegy 100 ezer embernek adna munkát, és a bányászatban is további 30 ezren tudnának dolgozni - jelentette ki. Vona Gábor szólt arról is, hogy a Jobbik a rendőrség működése mellett a közbiztonság érdekében továbbra is szükségesnek látja egy, a közrend védelmével foglalkozó, állomáshelyéről el nem vezényelhető, általuk csendőrségnek nevezett rendvédelmi szerv felállítását.
Kapcsolódó írások:
- A közönyös fiatalokat nyerné meg a Jobbik
- A Jobbik népszavazást tartana Magyarország uniós tagságáról
- A Jobbik szerint offshore cégeket támogat uniós és a hazai forrásból a kormány
- Devecser: Jobbik demonstráció, nyomozás közösség tagja elleni erőszak miatt
- A Jobbik szerint is törvénytelenek a Fidesz aláírás-gyűjtési eszközei
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06