Rezsicsökkentés
Fidesz: energiahivatali feljelentés, hibás számlák
Több fogyasztóvédelmi problémát is felszínre hozott a rezsicsökkentés a Fidesz szakpolitikusának tájékoztatása szerint.
2013.04.03 12:37MTIEnnek nyomán feljelentés született a korábbi fővárosi távhődíj-megállapítás miatt, próbaperek indulhatnak bizonyos helyeken a szemétszállítás drágulásával kapcsolatban, továbbá még mindig vizsgálják a hibás formátumú rezsiszámlákat - sorolta Németh Szilárd szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Közölte: a Fővárosi Önkormányzat által Demszky Gábor főpolgármestersége idején, 2007-2008-ban alkalmazott távhődíj-meghatározás miatt feljelentést tett a legfőbb ügyésznél az energetikai hivatal. A részletekről szólva - a Magyar Nemzet cikke nyomán - kifejtette: a Főtáv korábbi árképzéséről energetikai hivatali vizsgálatot kért, amely megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzat mint árhatóság olyan magas távhődíjat határozott meg, hogy az a szolgáltatás valódi költségein túlmenően például alapítványi támogatások kifizetésére is fedezetet nyújtott.
Ez felveti az árdrágítás büntetőjogi tényállásának megvalósulását - idézte a hivatalt Németh Szilárd. A politikus elmondta azt is, hogy még mindig vannak olyan közműszolgáltatók, amelyek nem tartják be az új számlaképekről szóló, február 19-től hatályos rendeletet. A GDF Suez például 734 ezer rossz számlát állított ki - jegyezte meg, utalva egyúttal arra, hogy a rezsicsökkentésről szóló, még a Ház előtt fekvő, tehát még nem hatályos törvényjavaslat alapján a cégnek emiatt összesen csaknem 7,5 milliárd forint kötbért kellene fizetnie a fogyasztóknak.
A Fidesz képviselője jelezte emellett: próbapereket készül indítani az olyan "galádságok" miatt, mint ami például Dunavecsén történt, ahol - a polgármester tájékoztatása szerint - van olyan háztartás, amelynek száz százalékkal emelkedett a szemétszállítási díja idén. Németh Szilárd kérdésre hozzáfűzte, a törvény egyértelműen fogalmazott: január 1-jétől 4,2 százalékkal lehet emelni a díjakat.
Az ilyen "trükközést" ezért nem engedheti meg a parlament - hangsúlyozta. Fónagy János, a fejlesztési tárca parlamenti államtitkára a tájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban a sajtó egy része ismét arról cikkezett: a nagyfogyasztók hátrányát érezhetik a tízszázalékos rezsicsökkentésnek.
Ezzel kapcsolatban a politikus azt mondta, szakmailag sántít az a feltételezés, hogy a szolgáltatók elsősorban a nagyfogyasztókkal fizettetik meg a lakossági árkedvezményt. A nagyfogyasztók versenyhelyzete ugyanis - mint magyarázta - jóval erősebb, mint a háztartásoké, az energia kínálati piaca miatt előbbiek eleve nem kiszolgáltatottjai a piacnak úgy, mint a családok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06