"Ilyen egy jogállam"
Fidesz: ha nincs erőszakos betörés, nem lenne törvényes kihallgatás sem
Nem a Fidesz, hanem a rendőrség hallgatta ki pénteken a csoportosan elkövetett garázdaság ügyében indított nyomozás során azokat az embereket, akik március 7-én erőszakosan és törvénytelenül betörtek a Fidesz-székházba.
2013.03.29 19:27MTI"Ha nincs erőszakos betörés, nem lenne törvényes kihallgatás sem - ilyen egy jogállam" - hangsúlyozzák a közleményben. A Fidesz arra reagált, hogy az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) Választási Szövetség véleménye szerint a kormánypárt "a legsötétebb kádári módszereket használja az ellenzéki hangok elnémítására".
Szabó Tímea, a PM társelnöke erről azzal kapcsolatban beszélt az MTI-nek, hogy péntek reggel a rendőrök előállítottak a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik március elején részt vettek a Lendvay utcai Fidesz-székház udvarának "elfoglalásában".
A Fidesz arra kéri a PM-et "mint Bajnai Gordon bábját, hogy ahelyett, hogy a Fidesznek üzengetne, inkább hívja vissza Bajnai katonáit, akik szombaton ismét a Fidesz székházához vonulnak, miközben a magyar emberek békés ünnepre készülnek. Sem az előttünk álló ünnepen, sem azon túl, Magyarország nem kér többet az erőszakos és szélsőséges akciókból" - áll a Fidesz közleményében.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI megkeresésére azt közölte, hogy három embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként a Fidesz Lendvay utcai székházának elfoglalásával kapcsolatban.
Tájékoztatásuk szerint március 7-én a fővárosi VI. kerületi Lendvay utcában történt "székházfoglalás" és az azt követő események miatt tett feljelentések alapján csoportosan elkövetett garázdaság, illetve kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság folyamatosan hajt végre nyomozati cselekményeket. Az előállítások során kényszerintézkedés nem történt.
A három ember közül egy nem tett vallomást, ketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Személyi szabadságot korlátozó intézkedés nem történt - írta az ORFK.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
- 8:52 Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók
- 7:51 Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei
- 7:10 Félmillióan szerették volna élőben látni a 7-1-es magyar-angolt
- 6:08 4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos
- 5:56 Megkezdődött a M2 metróvonal és a H8-as/H9-es HÉV összekötését célzó projekt megvalósítása
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06