260 ezer tonna hulladék

Elszállították a simontornyai bőrgyár hulladékait - 12 milliárd forintért

Befejeződött a szennyező anyagok elszállítása az egykori simontornyai bőrgyár területéről, amelynek során mintegy 12 milliárd forintos ráfordítással 260 ezer tonna hulladékot vittek el.

2013.03.03 07:54MTI

A kivitelező Simontornya 2009 Konzorcium tájékoztatása szerint a 2009-ben kezdett munkát a volt bőrgyár 35 hektáros területén végezték el, az elszállított hulladék 40 százaléka, több mint 100 ezer tonna a bőrgyártás során elszennyeződött talaj volt.

Az Országos Környezeti Kármentesítési Program forrásaiból végzett projekt keretében elbontották a bőrgyár nagycsarnokát, a pakuratárolókat és a szennyvízátemelő épületet, az alattuk lévő szennyezett talajt pedig sárbogárdi és ozorai bányákból származó földre cserélték. A hulladékok között legjelentősebb mennyiségben krómtartalmú szennyvíziszap és nyersbőrhulladék volt.

A konzorcium közlése szerint a hulladékok elszállítása után helyreállítják a gyár területét, és folytatják a 2012. tavaszán elkezdett talajvíz-tisztítási programot.

A Simontornyán alkalmazott eljárással a fehérjetartalmú sókat, meszes, kénes, krómtartalmú cserzőanyagokat, oldószereket és pakurát, egyéb toxikus fémeket távolítják el a talajvízből.

Ismertetésük szerint a kármentesítési terület határán, a felszín alatt gátakat építettek, és 10 kútból termelik ki a talajvizet, amit vezetékeken egy központi víztisztítóba szállítanak, majd a víz tisztítás után szikkasztórendszeren keresztül visszakerül a talajba.

A víztisztító rendszert 2014 közepéig üzemeltetik - közölte a konzorcium.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.