Az önkormányzatok védelmében

Módosítaná a költségvetési törvényt a Jobbik

"A központi költségvetési törvényt úgy szükséges módosítani, hogy az önkormányzatok, különösen a kistelepülések kötelező feladatainak ellátására elegendő forrást biztosítson."

2013.03.02 16:55MTI

Hegedűs Lorántné jobbikos országgyűlési képviselő bejelentette: pártja ennek érdekében törvénymódosítást kezdeményez. 

A jobbikos politikus azt írta: így kívánják segíteni a kormányzat szakmai munkáját, hiszen Tállai András önkormányzati államtitkár "komolytalan és jogalkalmazói szempontból abszurd kijelentése miatt nyilvánvaló, hogy felelős hozzáállás az illetékes tisztségviselő részéről nem várható el". 

Hegedűs Lorántné közleményében idézte az államtitkár szavait, Tállai András azt mondta: "amennyiben egy önkormányzatnak hiánya lesz, megszegi az önkormányzati törvény 111. paragrafusát, a kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez, és felszólítja az önkormányzatot a költségvetés rendezésére". 

A Jobbik képviselője szerint a települési önkormányzatoknak költségvetésük tervezésekor rendkívül elkeserítő helyzettel kellett szembesülniük. 

A Jobbik által már a költségvetési törvény vitájában megfogalmazott kritikai észrevételek, amelyek szerint az önkormányzatoknak juttatott támogatások messze nem elegendőek a kötelező feladatok ellátására, sajnos most minden településvezető számára egyértelművé váltak - tette hozzá. 

Szerinte a személyi jövedelemadó helyben maradó 8 százalékának megszüntetése, a gépjárműadó 60 százalékának elvétele és az egyes feladatokhoz rendelt központi források szűkös volta miatt a települések a legszigorúbb gazdálkodás mellett sem képesek 2013. évi költségvetésüket - a hatályos jogszabályoknak megfelelően - hiány nélkül tervezni. 

Illetve ha ezt megteszik, akkor olyan vitatható megoldások mellett döntenek, mint a korábbi évek megtakarításainak felélése vagy az önkormányzat tulajdonában álló vagyontárgyak elidegenítése - fűzte hozzá. Ezzel együtt az önként vállalt feladatok ellátására már alig-alig marad pénz - írta közleményében Hegedűs Lorántné.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.