Ellenzéki egyeztetés

A hallgatói szerződések felszámolását ígérik

Közös nyilatkozat elfogadásával zárult a baloldali ellenzék oktatáspolitikai egyeztetéssorozata csütörtökön.

2013.02.28 11:57MTI

A megállapodást az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt képviselői írták alá, rögzítve: amint lehetőségük lesz rá, ismét 18 évre emelik a tankötelezettségi korhatárt és megszüntetik a hallgatói szerződéseket. Kiálltak az iskolai, a pedagógusi és az egyetemi autonómia helyreállítása mellett is. 

A záródokumentum szerint szükséges megteremteni a jogi és a pénzügyi feltételeket ahhoz, hogy az oktatás ismét helyi közüggyé váljon, biztosítani kell az állami-önkormányzati iskolák világnézeti semlegességét, és azt, hogy ne kaphassanak kevesebb támogatást az egyházi fenntartású oktatási intézményeknél. 

A nyilatkozatot ismertető MSZP-s Hiller István elmondta: az önfinanszírozó felsőoktatást színvonalromboló rögeszmének tartják, amelynek következménye drasztikus forráskivonás, oktatók elbocsátása és a fiatalok elvándorlása. A volt oktatási miniszter az MTI kérdésére közölte, egy hónapon belül elkészül az a hatástanulmány, amely a tandíjmentes felsőoktatás lehetőségét vizsgálja. 

A most elfogadott dokumentum így erről mindössze azt tartalmazza: a hallgatói teljesítmény és a szociális helyzet függvényében bővíteni akarják a felsőfokú tanulmányokhoz való hozzáférés lehetőségét. 

A DK-t képviselő Szabó Zoltán ugyanakkor megjegyezte: pártja elkerülhetetlennek tartja a méltányos, szociális ösztöndíjrendszerrel párosuló tandíj bevezetését, nem elsősorban a felsőoktatás finanszírozása érdekében, hanem azért, mert az egyformán ingyenes tanulmányok lehetősége az egyébként is jobb lehetőségekkel rendelkező felső-középosztálybeli családokat támogatja.
 
Kérdésre válaszolva arról is beszélt, jelentősen növelni akarják a felsőoktatás GDP-arányos támogatását, amely jelenleg mindössze 0,3-0,4 százalék. Hiller István hozzátette: bár most - elsőként az oktatáspolitika területén - formálisan befejeződtek az ellenzéki egyeztetések, nemcsak tandíjügyben, hanem más kérdések megbeszélése érdekében is folytatják majd az eszmecserét. Szerinte ezt az érettségi, felvételi időszak, szeptemberben pedig a tankönyvpiac átalakítása teheti indokolttá. 

A szocialisták által kezdeményezett, nagyjából húsz témát felölelő ellenzéki egyeztetések január elején kezdődtek, és várhatóan március végéig tartanak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.