Szennyvízhálózatot is szeretnének
Dél-hevesi települések demonstráltak útjukért a fővárosban
A Heves megyei Pélyt és Tarnaszentmiklóst a járási központtal Hevessel összekötő út felújításáért demonstráltak a három település lakói, mintegy 200-an, szerdán a fővárosban, a vízügyi főigazgatóság, illetve a fejlesztési minisztérium előtt.
2013.02.27 16:58MTIAzt is követelik, hogy épüljön meg a község szennyvízhálózata, mert ellenkező esetben a Hanyi-Tiszasülyi árvízszint-csökkentő tározó megépülése után lehetetlen állapotok alakulnak ki a településen - közölte Ari Norman (Független), Pély polgármestere.
Az erről szóló petíciót mindkét helyszínen, illetve a Belügyminisztériumban is átadták - tette hozzá.
Elmondta: a Vásárhelyi-terv keretében megvalósított tározó építése során olyan mértékben károsodott a faluba vezető út, hogy a közútkezelő novemberben lezárta azt. Éveken át ugyanis naponta 150-200 építőanyagot szállító járműszerelvény közlekedett a szakaszon, amit nem bírt ki az amúgy is gyenge pálya.
Ugyan a Magyar Közút időközben megállapodott arról a tározót kivitelező A-HÍD Zrt.-vel, hogy a társaság a két fél által közösen kijelölt szakaszokon javításokat végez, ám ez szerintük csupán tűzoltómunka.
Az a véleményük, hogy szükség volna a teljes, 20 kilométernyi szakasz felújítására, amely a számítások szerint 1,7 milliárd forintba kerül.
Arról is szólt, hogy a korábban ígért, a Vásárhelyi-tervhez kapcsolódó infrastrukturális és vidékfejlesztési elképzelésekből eddig semmi nem valósult meg.
Közlése szerint a községtől eddig 7 kilométerre található Tisza vize, az árvízcsökkentő tározó révén 400 méterre kerül a falutól.
Az árvizes időszakokban eddig is gondot okozott a településnek a talajvíz, ami a számítások szerint a tározó megtelésekor még nagyobb problémát jelent majd.
Amennyiben nem épül ki a szennyvízelvezető rendszer térdig fognak gázolni a fekáliában - fogalmazott az önkormányzati vezető.
Ebben a helyzetben döntöttek a demonstráció megtartásáról, illetve a petíciók átadásáról - mondta Ari Norman.
Az Országos Vízügyi Igazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: segítenek abban, hogy az építkezés nyomán keletkezett károkat a kivitelező minél előbb kijavítsa, ám az utakban bekövetkezett károkért nem felelősek.
Ugyanakkor örömmel értesültek arról, hogy a kivitelező és a Magyar Közút területi szerve 2013 januárjában megállapodást írt alá, melyben a kivitelező saját költségén - társadalmi felelősségvállalás keretében - vállalta a rongálások helyreállítását az eredeti állapotoknak megfelelően.
A helyreállítás az időjárási körülmények függvényében hamarosan megkezdődik és a megállapodás szerint 2013 június 30-ig befejeződik - tartalmazza a főigazgatóság által kiadott kommüniké.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06