Pénzbüntetés kiszabását kérik
Sakkozó bántalmazása: vádat emeltek két rendőr és egy civil ellen
Vádat emelt két rendőr és egy civil ellen az ügyészség Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető tavaly júniusi szegedi bántalmazása ügyében.
2013.02.19 12:45MTISzanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: az egyik rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és közúti veszélyeztetéssel, a másik rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással, a civilt pedig közúti veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség.
Mindkét bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, a vádhatóság mindhárom vádlottra pénzbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól – közölte a szóvivő. A vádirat szerint három rendőr egy civil gépkocsival járőrszolgálatot látott el Újszegeden, amikor a késő esti órákban felfigyeltek az arab sportvezetőre és fiatalabb társára, Szálim Abdur-Rahmán sakkozóra.
A rendőrök azt hitték a férfiakról, hogy illegális bevándorlók, ezért igazoltatni akarták őket. A két arab férfi azonban menekülni kezdett. Üldözésükbe a rendőrök mellett bekapcsolódott egy taxis is, aki azzal követett el bűncselekményt, hogy megszegte a közlekedési szabályokat, amikor a sakkozók elé vágott autójával.
Az ügyészség szerint a rendőrök közül ketten bántalmazták – megütötték, illetve megrúgták – Szaúd Mohamed al-Marzúkit. Az eljárás során azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy a sportvezető súlyos sérülése, sorozatos bordatörése miként keletkezett – tudatta Szanka Ferenc. A sportvezető a 18éves Szálim Abdur-Rahmánt azért kísérte el Szegedre, mert a fiatalember Lékó Péterrel készült a tavaly augusztusi athéni junior sakkvilágbajnokságra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06